Tagadja a bűnösségét az a két emberöléssel gyanúsított fiatal férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség a szerda esti Ferencvárosban történt halálos késelés miatt - tudta meg a 24.hu. A környékbeliek elmondása szerint a két család már a bűncselekmény előtti napon is összeszólalkozott egymással az áldozat testvére és az egyik támadó közötti konfliktus miatt.

A 19 éves fiú és társa másnap újfent szóváltásba keveredett B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal az egyik Telepy utcai társasház előtt, majd egy gumilövedékes fegyverrel homlokon lőtte a fiatalabb férfit, és a társával együtt bemenekült egy lépcsőházba.

A húszéves B. János ekkor dühében utána ment a haverjával, majd egy késsel szívtájékon szúrta a rálövő férfit, majd megütötték és megrugdosták a földre került haragosukat.

Mihádák Zoltán / MTI

Kapcsolódó

Gumilövedékkel lőtt haragosaira a Ferencvárosban megölt fiatal, két férfit gyanúsítanak emberöléssel

Kiderültek a brutális gyilkosság részletei.

Értesüléseink szerint B. János tagadta az ölési szándékot a kihallgatása során, és azzal védekezett, hogy vaktában szúrta meg a 19 éves fiút, K. Antal pedig azt mondta, hogy csak azért szaladt a késelés helyszínére, mert szét akarta választani az egymásnak eső feleket.

A Fővárosi Főügyészség egyetértett a nyomozó hatóság előterjesztésével és szökés, elrejtőzés, valamint az újabb szándékos bűncselekmény elkerülése érdekében letartóztatást indítványozott a két emberöléssel gyanúsított fiatallal szemben. Erről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan szombaton dönt majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!