A gyenge teljesítményük miatt veszélyzónába kerültek, így párbajozniuk kellett. A saját bevallásuk szerint is taktika nélküli játék végül a kiesésükhöz vezetett.


Gáspár Győzőnek és Gáspár Beának az elmúlt napok nem a tervei szerint alakultak, hiszen több feladatot is feladtak a TV2 Párharc című műsorában, azonban eltökélten harcoltak, hogy ne essenek ki – írja a Blikk.

A dolgok azonban nem úgy alakultak, mint azt eltervezték, ezért veszélyzónába kerültek, ami pedig párbajhoz vezetett a tegnapi műsorban. Ebben szintén nem úgy teljesítettek, ahogy szerettek volna.

– fakadt ki Bea asszony a férjére a játék közben.

Végül a páros el is veszítette a párbajt, amit saját bevallásuk szerint taktika nélkül játszottak. Mindez pedig a kiesésüket eredményezte a műsorból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!