„Most komolyan, a világban háború, mi meg felakadunk azon, hogy Győzike Fradi-meccsen van?! Ne már!” - írta Gáspár Bea.


Mi is írtunk róla, hogy Győzike és családja a Ferencváros Debrecen elleni meccsén jelent meg, ahol több mint 12 ezer szurkoló gyűlt össze. Az ellentábor hamar kiszúrta őket, és válogatott szidalmazásokat szórtak feléjük. Gáspár Győző a végén azt nyilatkozta: „Így még soha nem aláztak meg. Én szurkolni mentem, nem kiabálni. A pályán nincs gyűlölet.”

Győzike a közösségi oldalán fakadt ki. Azt írta:

"Mindenki magyar, aki ebben az országban él, és magyarul beszél, és a közösséghez akar tartozni. Ez a fajta befogadás ebben az országban régen működött. A 21. századra felejtettük el, amikor fantasztikus technikai eszközök állnak rendelkezésünkre, amikor olyan gyors autók meg repülők közlekednek, hogy már nem is tudjuk, milyen gyorsan lehet menni, csak éppen a tudatunk, az emberségünk, a szívünk nem követte ezt az utat. Mindannyian egyenlőnek születünk. Nézzék meg a gyerekeket. Nem gyűlölnek, nem félnek, ez a természetes lényünk. A rasszizmus nem velünk született, hanem tanuljuk".

A bejegyzésére az Újpest-drukker Curtis reagált. A rapper a 24 óráig látható sztorijában azt írta:

Curtis véleményére azonban Bea asszony írt választ, ő is a sztorijában osztotta meg a véleményét:

„Sajnos, még a csapból is a meccsen történt sajnálatos dolgok folynak. Nem tudom, hogy Curtis milyen okból utál ennyire minket.

Akinek nem tetszik és nagyon fáj, olyannyira, hogy ez már nagyon mély seb marad, az menjen el az ügyeletre és kötöztesse be ezt a sebet, mert még elvérzik! Gyógyulást a betegeknek! Köztük Curtis Barátomnak is!”

Majd azt is megmutatta, hogy írt egy levelet Curtisnek is, de arra nem kapott választ.

"Írtam az illetékesnek is, de válaszra sem méltat! Ez is sok mindent elmond róla! Most komolyan, a világban háború, mi meg felakadunk azon, hogy Győzike Fradi-meccsen van?! Ne már!"

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!