Mischinger Péter azt találta ki, hogy a nyelvével azonosítja a rovart, amit egyébként a szemmaszkjától nem látott.


A Párharc következő, ma esti adása megint rovarokkal lesz teljes. Az előzetesben azt láthatjuk, hogy a bátorságpróbán résztvevő versenyzőknek bekötött szemmel kell kitalálniuk, mit érint az arcukhoz Stohl András.

És természetesen egy csótánnyal közelített feléjük, amit Mischinger Péter úgy gondolta, hogy megfelelő lesz pont a nyelvével azonosítani.

A párja ugyanezt csinálta, de nem akkora meggyőződéssel, valójában sokkal jobban nyugtalanította, hogy mi is lehet ez:

– kiáltott fel Nyitrai Judit.

Aztán úgy vélte, hogy mivel a rovarnak páncélja van, már járt Mischinger szájában, és ez így is lehetett, mert a sportolónak egy korábban már a szájában kellett tartania egy csótányt egy feladatban.

Mischinger rátett egy lapátra a gusztustalansági versenyben, mert vissza is kérte a csótányt, hogy a nyelvével és a szájával analizálja tovább:

„A páncélját próbálom figyelni, hogy ez most csótány…?” – mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!