Európában egyre több gondot okoz a fertőzés, a német egészségügyi miniszter már aggasztónak nevezte a helyzetet.
Erősebb lesz idén az RSV, vagyis az óriássejtes légúti vírus Magyarországon – erről beszéltek szakértők az RTL Híradójának.
A vírus egyre nagyobb gondokat okoz Európában: a brit egészségügyi intézmények egyre leterheltebbek, Németországban pedig az egészségügyi miniszter aggasztónak nevezte a gyerekosztályokon uralkodó helyzetet.
Az elmúlt évek távolságtartása és maszkhordása miatt idén Magyarországon is erősebb járványra számít a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.
– mondta a Híradónak Havasi Katalin, a szervezet elnöke.
Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója is azt mondta, készülnek az erősebb szezonra, hogy el tudják látni a betegeket. Eddig azonban nem fordult hozzájuk kiemelkedően sok RSV-fertőzött. Az igazgató elmondása szerint csak a gyerekek kis százaléka, és főleg a nagyon kicsik kerülhetnek lélegeztetőgépre.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján ebben a szezonban a gyerekklinikán egy ilyen gyereket kezeltek, aki aztán gyógyultan távozott.
Az RSV, vagyis óriássejtes légúti vírus általában az egyszerű nátha tüneteivel, hőemelkedéssel, étvágytalansággal, orrfolyással jár együtt.
A fertőzés az 1-2 éves kor alatti gyerekekre a legveszélyesebb, őket úgynevezett passzív immunizációval is védik. Ilyenkor ellenanyagot adnak be nekik, de ez csak rövid védettséget nyújt.
A Népegészségügyi Központ adatai szerint idén október óta 8 betegnél azonosították az RSV vírust.