A 41 éves Cindy Mullins mégis hálás orvosainak, akik megmentették életét.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/801736-350896-1705249321-325987-270520-1705249202-h5h6.jpg)
A 41 éves kentucky-i Cindy Mullins karácsony előtt egy vesekőeltávolítás miatt feküdt be a kórházba. A műtét komplikáció nélkül sikerült, a foglalkozására nézve ápolónő Cindy otthonába térhetett. Az orvosok utasításának megfelelően ott távolított el egy értágító eszközt (sztentet), mely beavatkozás után az állapota drámaian romlani kezdett.
Mire a kórházba került vérnyomása olyan mértékben leesett, hogy azonnali altatásra és dializálásra volt szükség. Mikor orvosai közölték vele, hogy az életét csak mind a négy végtagjának eltávolításával tudják megmenteni, a kétgyermekes anya nem érzett dühöt.
– mondta.
Bár orvosainak hálás, hogy megmentették az életét, azonban újabb nehézséggel kellett szembenéznie. Az amerikai beteg biztosítási rendszer következményeként 100 millió forint körüli összeget kell a kórháznak kifizetnie. Mivel ennyit önerőből képtelen lett volna előteremteni, közöségi gyűjtéssel próbálkozott, és már közel áll a teljes sikerhez:
Cindynek ezenkívül szüksége lesz egy elektromos kerekesszékre is, azonban hosszú távon remélhetőleg különleges protézist kap, amellyel újból járni fog.