Nagyon megrázta Mohácsot és környékét az a tragikus baleset, amely múlt vasárnap kora este történt az 57-es főúton, Babarc közelében.

Egy négy fiatalból álló társaság vacsorázásból tartott Mohács felé, amikor meg akartak előzni egy előttük haladó autót. A 20 éves sofőr már a kocsi mellett volt, amikor észrevette, hogy jöttek szemből, de már nem tudott visszasorolni a sávjába, csak úgy, hogy meglökte a másik autót, amely lesodródott az útról az árokba, majd egy fába csapódott. A kocsi teljesen összeroncsolódott, alig maradt belőle valami.

"Pizzázni voltunk a közeli városban. Őket szerettük volna megelőzni, száznegyvennel haladtunk, de jöttek szemből, ezért a sofőrünk visszarántotta a kormányt, a másik autót pedig a jobb elejével belökte az árokba pont egy fának

– mondta korábban a Tényeknek az egyik fiatal, aki a balesetet okozó kocsiban ült.

A balesetben egy 44 éves nő azonnal, már a helyszínen meghalt. Ő a vétlen autó anyósülésén utazott, amikor a karambol történt.

A Bors információi szerint

egy négygyermekes ápolónő volt az áldozat, aki a mohácsi kórház szülészetén dolgozott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>