Megtalálhatták a legősibb olyan európai térképet, amely egy ismert területet ábrázol - írja a BBC-re hivatkozva az MTI. A térképét egy kőlapba vésve fedezték fel Franciaországban.

A 2-szer 1,5 méteres kőlap véseteit tanulmányozó kutatók szerint a lap egy bronzkori térkép, amely Bretagne nyugati részének egy régióját ábrázolja.

A Saint-Bélec-tábla néven ismert lelet időszámítás előtti 1900-1650-ben készülhetett.

A tárgyat egy francia régész, Paul du Chatellier azonosította 1900-ban Bretagne nyugati részén, Finistere-ben, egy ősi temetkezési hely feltárásakor. A kőlapról aztán egy évszázadra megfeledkeztek, évtizedekig tárolták egy várárok alatt, du Chatellier otthonában, a Kernuz-kastélyban. A lelet után kutató régészek 2014-ben találták meg egy pincében, a kőlapra vésett jeleket és vonalakat értelmezve jöttek rá, hogy a szakaszok egy térképet ábrázolnak.

D. Gliksman, Inrap

Az ismétlődő motívumok, amelyeket vonalak kötnek össze, a kutatók szerint a mai Finistere megye egy részét ábrázolják. A kőtábla vésetei kirajzolják az Odet-folyó völgyét, a lelet vonalaiból pedig a terület folyóinak hálózatát is felismerték. A térkép mintegy 80 százalékos pontossággal mutatja a folyó több mint 20 kilométer hosszú szakaszának térségét.

Clément Nicolas, a Bournemouth-i Egyetem munkatársa és a tanulmány egyik szerzője szerint a térkép valószínűleg egy adott terület megjelölésére szolgálhatott, talán egy uralkodó tulajdonjogát jelezte. "Hajlamosak vagyunk alábecsülni a múlt társadalmak földrajzi ismereteit. Ez a kőtábla azért is fontos, mivel megmutatja a kor térképészeti ismereteit" - tette hozzá a szakember.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!