Egyhangú döntéssel támogatta a siófoki képviselő-testület a független polgármester javaslatát, hogy a város nevének és becsületének védelmében indítsanak pereket a kormánypropaganda ellen. Lengyel Róbert azután fordult a fideszes többségű önkormányzathoz, hogy pár hete a Ripost és a Pestisrácok a cikkeikben Siófokot fertőként, illetve olyan városként aposztrofálták, ahol már a gyerekeket sem merik utcára engedni, olyan szörnyű a közbiztonság - számolt be az Index az ügyről a polgármester Facebook-posztja alapján.


"A nyár közepén egy ilyen, tényekkel alá nem támasztott, sőt, a rendőrség által határozottan megcáfolt iromány igen kártékony egy turisták százezreit vendégül látó település számára, végtelenül rontja annak hitelét" - magyarázta a polgármester, hogy miért vitte közgyűlés elé az ügyet.

Tehát egyes médiák mocskolódásai már a Fideszen belül is kiverik időnként a biztosítékot. Így most Fideszes felhatalmazással teszünk jogi lépéseket egyébként Fidesz közeli sajtótermékek ellen. De azt hiszem, ez most így volt helyes

- értékelte az egyhangú szavazást Lengyel Róbert.

Siófokban fideszes többségű a 12 tagú képviselő-testület, tehát simán leszavazhatták volna a polgármestert. Mint ahogy Lengyel Róbert polgármesteri jogköreit megvonták korábban, kihasználva számbeli fölényüket.

Kiemelt kép: Lengyel Róbert, Siófok polgármestere beszédet mond a 173. balatoni hajózási idény indulása alkalmából rendezett ünnepségen a balatonfüredi hajóállomáson 2019. április 20-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!