Az Európai Parlament (EP) képviselői brüsszeli plenáris ülésükön nemzetközi vizsgálatot sürgettek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében, a felelősök ellen pedig szankciók bevezetését javasolták - közölte az uniós parlament csütörtökön az MTI szerint. Szintén büntetőintézkedéseket kezdeményeztek a választási csalással vádolt fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka ellen.


A plenáris ülésen a Navalnij ellen elkövetett merényletkísérlettel összefüggésben 532 szavazattal, 84 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament elítélte a vegyi fegyvernek számító, Novicsok típusú idegméreg használatát.

A képviselők kiemelték: a mérget kizárólag állami tulajdonú katonai laboratóriumban fejleszthették ki, ami arra utal, hogy a támadás mögött az orosz hatóságok állnak. Ha azonban mégis mást találna felelősnek a vizsgálat, az továbbra sem jelenti azt, hogy Oroszország nem sértette volna meg nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait - húzták alá.

Hangsúlyozták, hogy a megkísérelt merénylet az oroszországi ellenzéki hangok szisztematikus elhallgattatását célzó lépések sorába illeszkedik, célja pedig a szeptemberi helyi és regionális időközi választások befolyásolása volt.

Ez az eset egy olyan, szélesebb orosz politika eleme, amely az elnyomó belső politikára és az agresszív nemzetközi fellépésre összpontosít

- fogalmaztak. Az elfogadott állásfoglalásban a képviselők azonnali nemzetközi vizsgálatot sürgettek a vegyi fegyverekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalások megsértése miatt. Oroszországot a vizsgálattal való teljes körű együttműködésre és az elkövetők felelősségre vonására, az uniós tagállamokat pedig gyors cselekvésre, a korlátozó intézkedések mihamarabbi bevezetésére és a korábbi szankciók megerősítésére szólították fel. Az állásfoglalás olyan szankciós mechanizmus bevezetését is kérte, amelyen keresztül az orosz ellenzéki politikus korrupció elleni alapítványa által beazonosítottak európai tulajdonai lefoglalhatók lehetnének - közölte az uniós parlament.

Fehéroroszországgal kapcsolatban a képviselők 574 szavazattal, 37 ellenszavazat és 82 tartózkodás mellett állásfoglalást fogadtak el, amelyben elutasították az augusztus 9-én tartott fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, mivel véleményük szerint a választások "az összes nemzetközileg elismert norma kirívó megsértésével" zajlottak.

Kijelentették: az EP a jelenlegi elnököt, Aljakszandr Lukasenkát mandátuma november 5-i lejárta után nem ismeri el az ország elnökének, továbbá elítélik a tömeges letartóztatásokat, valamint a békés tiltakozók és az újságírók folyamatos erőszakos elnyomását.

Az állásfoglalás szerint a képviselők uniós szankciókat várnak a választási eredmények meghamisításáért és a voksolást követő megmozdulások résztvevői elleni erőszakos fellépésekért felelősök, köztük Lukasenka elnök ellen. Az uniós tagállamoktól a korlátozó intézkedések késedelem nélküli végrehajtását kérték, illetve azt hangsúlyozták, hogy a lehető leghamarabb új, szabad és tisztességes választásokat kell tartani Fehéroroszországban nemzetközi felügyelet mellett.

Hozzátették: az EP követeli az ellenzéki koordinációs tanács letartóztatott tagjainak és minden, politikai okokból fogva tartottnak az azonnali szabadon bocsátását.

A Hvg.hu vette észre, hogy a fideszes EP-képviselők is megszavazták az állásfoglalást, és a szocialista, a liberális és a független frakcióba tartozó magyar EP-képviselők is mind támogatták azt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!