Az Index szúrta ki Lengyel Róbert siófoki polgármester Facebook-posztját, amiben arról ír, hogy a városi képviselő-testület egyhangú döntéssel támogatta, hogy indítsanak sajtópereket a kormányközeli Ripost és a Pesti Srácok ellen. Mindezt a független polgármester javasolta a fideszes többségű önkormányzatnak, miután az említett médiumok több cikkükben is fertőként jellemezték Siófokot. Azt is írták a városról, hogy a szörnyű közbiztonság miatt már a gyerekeket sem merik az utcára engedni, úgy elburjánzott a bűnözés.

A helyi rendőrség az idei statisztikai adatokra támaszkodva cáfolta ezeket az állításokat, a polgármester szerint azonban ez nem elég. Mint írja, hitelrontó és megalázó húzás volt a nyári szezon közepén az ország egyik legnagyobb idegenforgalmat lebonyolító települését konkrét tények nélkül, dehonesztáló módon bemutatni.

Lengyel azt is megírta a posztjában, hogy a testület hozzájárulásáért kellett folyamodnia, mivel már 5 éve megvonták tőle jogait. A szavazás egyhangú többséggel zárult a polgármester felvetésének javára. "Tehát egyes médiák mocskolódásai már a Fideszen belül is kiverik időnként a biztosítékot. Így most Fideszes felhatalmazással teszünk jogi lépéseket egyébként Fidesz közeli sajtótermékek ellen. De azt hiszem, ez most így volt helyes...", zárta sorait Lengyel, akinek a teljes posztja itt olvasható:

A képviselő-testületnek 12 tagja van, közülük heten a Fidesz-KDNP színeiben jutottak be 2014-ben.