Múlt héten megalakult egy munkacsoport, hogy rendezzék a Szabolcs utcai Hajléktalan Egészségügyi Centrum helyzetét. A munkacsoportban a kormányoldalt Fónagy János államtitkár, illetve Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos képviseli, a Fővárosi Önkormányzat oldalát pedig Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, illetve Zakar Gergely, a BMSZKI igazgatója.

Rákérdeztünk a kormánynál, azt jelenti-e a munkacsoport "határozatlan idejű működése", hogy maradhat a helyén a hajléktalankórház június 30-a után is, amikor elvileg lejár a bérleti szerződése. Erre Gulyás Gergely így válaszolt a csütörtöki kormányinfón:

Reméljük, hogy gyümölcsöző megoldást tudnak találni a helyzetre, és akkor az állam a saját tulajdonában álló negyedik épületszárnyat is fel tudja újítani. Ha nem, akkor tudomásul vesszük

- azaz valóban úgy néz ki, hogy maradhat a helyén a kórház.

Fővárosi forrásból úgy értesültünk, hogy a munkacsoport azon dolgozik, hogy a főváros csereingatlant adjon az államnak a néhány éve felújított kórházépületért cserébe. Tehát elsődlegesen az a cél, hogy a kórház maradjon a helyén, és a költözés csak másodlagos opció, miközben az épületet tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábban a bérleti szerződés felmondása után kifejezetten azon az állásponton volt, hogy a kórház költözzön, hogy irodaház lehessen az épületből.

A választásokig biztos nem kell kiköltözni

- mondta egy Karácsony Gergelyhez közeli forrásunk.

Mint arról még márciusban írtunk, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly nyáron mondta fel a hajléktalanellátó intézmény bérleti szerződését, rögtön, amint arra lehetősége volt. Azóta munkálatok folynak a telken, ahol négy épület áll: Gulyás Gergely azt mondta a kormányinfón, hogy három épületet mindenképp felújítanak, és ezek közül az egyikbe valóban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet költözhet, felszabadítva így egy értékes, Habony Árpád köreihez tartozó belvárosi épületet. Arra továbbra sem válaszolt a miniszter, hogy a kórházépületben melyik állami szervnek terveztek irodát kialakítani.

Múlt héten riportot is írtunk az intézményről, ami sokkal több, mint egyszerű kórház. Az ápoltak főleg krónikus beteg, idős hajléktalan emberek, akik közül sokan amputáltak is, és kerekesszékhez vannak kötve.

Kapcsolódó

"Egészségileg és emberileg is össze vagyunk törve mindahányan"

Továbbra is bizonytalan a Szabolcs utcai hajléktalankórház sorsa. Ha megszűnne, azzal fontos láncszem esne ki a hajléktalanellátásból, ami az egészségügyre is nagy terhet róna. Az ápoltak megrémültek, hiszen a nevével ellentétben az intézmény sok nehéz sorsú embernek a remény utolsó kapuja. Riport.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!