Karácsony Gergely főpolgármester felvetette a kormánynak, hogy a főváros kiüríttetné egy épületét, hogy oda költözhessen az az állami szerv, amely a Szabolcs utcai hajléktalankórház épületébe kerülne - értesült a 24.hu. Azt nem árulták el a városházán, hogy melyik fővárosi ingatlanról van szó, de azt állították, hogy "meg tudják oldani" a kiürítést úgy, hogy "senkit nem bocsájtanak el vagy tesznek az utcára".

Fővárosi forrásból úgy tudjuk, hogy minden megoldásra nyitottak lennének: akár tulajdonjogot is cserélnének az állammal, de az is megoldás lehet, hogy a hajléktalan embereket ellátó kórháznak továbbra is bérelnének egy ingatlant, az államnak pedig bérbe adnának egy irodaházat.

Ezt még egy április 1-jei keltezésű levélben vetette fel a főpolgármester Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek. A Szabolcs utcai ingatlanegyüttest tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ért felelős miniszter keddi válaszlevelében azt írta, hogy a felvetett megoldási javaslatokat megvizsgálják, és a járványhelyzettől is függően javaslatot tesznek egy egyeztetési időpontra.

A főpolgármester másik, a levélben a miniszternek elküldött javaslata az volt, hogy vizsgálják meg, van-e olyan kórházi területen működő épület vagy ingatlanrész, "ahová a hajléktalan embereket ellátó krónikus belgyógyászati és ápolási osztályokat a betegekkel és a személyzettel együtt át tudjuk költöztetni". Azonban ilyen ingatlant nem talált egyik fél sem az elmúlt lassan egy évben.

Karácsony a levelében azt is leírta, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes aláírta azt az új bérleti szerződést, amely alapján június 30-áig maradhat a kórház a jelenlegi helyén. Ez két hónapos haladékot jelent a fővárosnak, mert az előző, szintén két hónapos bérletiszerződés-hosszabbítás április 30-áig szólt.

Mint korábban megírtuk, a Szabolcs utcai kórházat az MNV Zrt.-től bérli a főváros, ám a bérleti szerződést rögtön felmondta az állami vagyonkezelő, amint erre lehetősége volt. A főváros ezután egyezkedni kezdett a kormánnyal, és sokáig úgy látszott, lesz megoldás arra, hogy tovább működhessen a kórház a mostani épületében, de végül nem így alakult. Az MNV Zrt. a 24.hu-nak küldött válasza szerint Karácsonyék hibája a kialakult helyzet, mint írták: a fővárosi önkormányzatnak "az értesítéstől számítva mintegy 9 hónap állt rendelkezésére, hogy az ingatlanban folytatott egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg".

Marjai János / 24.hu

A Szabolcs utca és a Vágány utca sarkán álló telken több épület is áll, ezek közül működik az egyik, 385 millió forintos állami támogatásból felújított épületben 2013 óta a hajléktalankórház. A Magyar Nemzetben jelent meg először, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) költözhet a Szabolcs utcába, azonban, mint később kiderült, ennek az intézménynek egy másik, ugyanazon a telken álló ingatlant szánnak. Azt nem árulta el a kormány többszöri kérdésünkre sem, hogy a kórház helyére melyik költségvetési szervnek alakítanának ki irodát.

Azt viszont nem cáfolták, hogy az OGYÉI elköltözik az V. kerületi, Zrínyi utcai székházából, amit az MNV 2017-ben eladott egy árverésen a fejük fölül, ingatlanpiaci szakértők szerint áron alul. A vásárlásnak a feltétele az volt, hogy határozatlan ideig bérbe kell adni az exkluzív elhelyezkedésű épületet az OGYÉI-nek, azaz úgy volt igazán jó üzlet a vásárlás, ha a vevő tudta, hogy az OGYÉI hamarosan elköltözik onnan.

A 8200 négyzetméteres irodaépület 2017 óta kézről kézre járt olyan emberek között, akiket Habony Árpád, nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó köreihez sorolnak. A Válasz Online írta meg, hogy az épület először a Habony jogászaként ismert Kosik Kristófé lett, majd idén nyáron két hazai társaság - a Zrínyi Capital Kft. és ECEquity Zrt. - szerezte meg az értékes ingatlant. Előbbi egy Szalay-Bobrovniczky Kristóf-érdekeltség (ő a volt londoni nagykövet, Habony bajtársa, aki immáron a kaszinóbizniszbe is beszállt) által kezelt magántőkealapé, az utóbbi pedig Halkó Gabrielláé, aki szintén rendre feltűnik Habonyhoz kötődő ügyletekben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!