Az Egyesült Államokban egyre nagyobb gondot okoz a patkányoknak, hogy a koronavírus-járvány miatt az éttermek zárva tartanak, vagy csak korlázva vannak nyitva - írja a CNN. Az intézkedések miatt ugyanis a megszokotthoz képest jóval kevesebb táplálékhoz jutnak az élőlények.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ország több régiójában is látványosan nőtt a rágcsálók aktivitása. A szervezet közleménye alapján a jelenség főként a forgalmas kereskedelmi területeket érinti.
A táplálékhiány miatt a patkányok máshol, rendszerint az otthonoknál próbálnak élelemhez jutni.
A CDC szerint a rágcsálók viselkedése megváltozhat, és agresszívabbá válhatnak.
A hivatal arra kéri a lakosságot, hogy tegyenek meg mindent a patkányok távoltartásáért, már csak azért is, mert az állatok veszélyes kórokozókat hordozhatnak. A CDC szerint a bejáratokat minden alkalommal be kell csukni, a hulladékot jól záródó tárolókba kell helyezni, a házi állatok eledeleit pedig nem szabad az udvaron hagyni, hogy a rágcsálók ne jussanak az emberek közelébe.
Koronavírus - Még több hír a témában
Svéd tudós: "A valóságban nagyon kevés alapja volt annak, hogy megvédhetjük az időseket"
- Anyatejben mutatták ki a koronavírust
- Június elején az összes korlátozást feloldhatják egy német tartományban