Mint arról korábban beszámoltunk egy nagymama és a kilencéves unokája vesztette életét egy pénteki lakástűzben a Vas megyei Simaságon. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Molnár László, település polgármestere a vaol.hu-nak azt mondta, hogy rendkívüli testületi ülést tartanak, hogy megvitassák miként tudnak a szülőknek és a családnak segíteni.

A lap információi szerint mindössze három héttel a mostani tragédia előtt hunyt el a nagypapa, és már az is óriási sokk volt a család számára. Ehhez pedig ugye jött még a mostani tragédia.

A katasztrófavédelem közzétette a helyszínen készült felvételeket. Ezeken jól látszik, hogy a a tűzoltók a társszervekkel együtt mindent megtettek, hogy megmentsék a tűzből kimentettek életét. A nagymamán és az unokáján kívül még egy szomszédot hoztak ki az égő társasházból. A kiérkező mentősök azonban már csak a szomszédjuk életét tudták megmenteni.

Fotók: BM OKF

Nagymama és kilencéves unokája halt meg a simasági lakástűzben

A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!