Lynne Marta 78 éves volt. A színésznő nyitott kapcsolatban élt a napokkal korábban elhunyt David Soullal, aki a bűnügyi sorozat egyik címszereplője volt.

Egy héttel David Soul halála után, január 11-én elhunyt a Starsky és Hutch címszereplőjének szeretője is, írja a Daily Star. Lynne Marta a bűnügyi sorozat négy epizódjában is szerepelt 1975 és 1978 között, de láthattuk őt a Charlie angyalaiban és a Gumiláb című filmben is.

A 78 éves korában elhunyt színésznő a Starsky és Hutch forgatása alatt jött össze David Soullal, akivel sokáig együtt is éltek nyitott kapcsolatban. A férfi ekkor még nős volt, csak 1977-ben vált el második feleségétől. Soul és Marta kapcsolatát egy korabeli kiadványban úgy jellemezték, hogy „együtt éltek, de másokkal is töltöttek időt”. A színésznő néhány évvel később a People-nek úgy fogalmazott, hogy akkoriban „nyitott kapcsolatban” éltek Soullal, mivel a férfi még házas volt.

Lynne Marta halálhírét az egyik barátja is megerősítette a The Hollywood Reporternek. A színésznő Los Angeles-i otthonában hunyt el, halálát daganatos betegség okozta.

David Soul január 4-én halt meg, de halálát csak egy nappal később jelentették be. A színész több betegséggel küzdött, köztük rákkal és krónikus tüdőbetegséggel is. David Soul ötször nősült meg, házasságaiból öt fia és egy lánya született.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!