Az ügyészség letöltendő börtönt kért a kecskeméti férfira, akinek részeg tombolása miatt a vele élő nagymamájának három bordája is eltört.


A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy kecskeméti férfival szemben, aki részegen olyan nagy erővel lökte meg a vele lakó nagymamáját, hogy az idős nő életveszélyesen megsérült – számolt be róla az ügyészség.

A férfi gyakran nézett a pohár fenekére, ilyenkor agresszívvá vált és veszekedett a 86 éves asszonnyal, akinek az élettársa is velük egy lakásban élt.

Tavaly augusztusban is részegen tért haza az egyik délután, mire az idős asszony számon kérte, hogy tönkre fogja tenni őt és az élettársát is.

A nagymama ebből a sérüléséből még sikeresen felgyógyult, de egy másik betegség miatt tavaly novemberben a kórházban elhunyt, ennek azonban nem volt köze a korábbi bántalmazáshoz.

Az ügyészség az unokára letöltendő börtönt kért, az ügyben a Kecskeméti Törvényszék fog ítéletet hozni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!