Egyelőre megállíthatatlan üstökösnek tűnik Magyar Péter a magyar közéletben, és most úgy tűnik: az emberek túlnyomó többsége látatlanban akár szavazna is rá.


Magyar Péter közel három hete kezdett bele intenzív közéleti kampányába: Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje Novák Katalin és felesége lemondása és visszavonulása után maga is visszaadta minden megbízását államicégekben, és vehemensen nekiment Rogán Antalnak és a NER-nek. Az elmúlt hetekben több interjúban kritizálta Orbán Viktor kormányát és annak prominens személyiségeit, többször konkrét ügyeket tárva a nyilvánosság elé.

Mivel az elmúlt napokban (a kezdeti teljes elzárkózás után) már pedzegette, hogy akár politikai karrierbe is kezdene, logikusnak tűnt, hogy előbb-utóbb valaki felmérje, mennyi eséllyel indulna egy választáson. Az első, nem reprezentatív felmérést a Blikk szolgáltatta. A lap megkérdezte olvasóit, szavaznának-e Magyar pártjára – úgy, hogy egyelőre vajmi keveset lehet tudni arról, pontosan milyen irányultságú politikai tömörülésben gondolkodna, és eddig céljait is elég elnagyoltan közölte csak.

A szavazás e cikk megírásakor még egy órán keresztül tart, de az már világosan látszik, hogy a Diákhitel Központ volt igazgatója rendkívül felkavarta a közéleti állóvizet Magyarországon, és ha tényleg politikai karrierbe kezdene, nem volna esélytelen. Magyar Péter egyébként a napokban meg is hirdetett egy mozgalmat, esetleges pártalapításáról is hírt adtunk, március 15-ére pedig gyűlésre hívta az embereket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!