„Naponta ezrek halnak meg ebben a vírusban, akkor tényleg azzal kell foglalkozni, hogy a magyar parlament által hozott törvény melyik paragrafusában milyen pont van?” - tette fel költői kérdését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában.

Szijjártó kifogásolta azt is, hogy miért nem keresték személyesen azelőtt azon országok külügyminiszterei, akik most aggályosnak tartják a demokráciát Magyarországon.

Szijjártó elmondta, hogy a bizottság elnökének a személyét becsüli, de a mostani viselkedését károsnak tartja.

Szerinte Brüsszelben a liberális mainstream nyomásának van kitéve az ember, ezért sokszor nem úgy beszélnek, mint ahogy gondolják.

hirdetés

A Fidesz-Néppárt viszonya kapcsán a külügyminiszter elmondta, hogy a néppárti tagság azon múlik, hogy a párt visszatalál-e arra az útra, amikor a Fidesz belépett.

Szerinte óriási szégyen lenne a Néppárt részéről, ha a Fidesz tagságáról most szavaznának, hiszen nagyon nem ilyen a közhangulat.



hirdetés