Amikor gróf Széchényi Ferenc, "a legnagyobb magyar" édesapja 1802. november 25-én tett önzetlen adományával megalapította a mai Országos Széchényi Könyvtár jogelődjét, már a kortársak is úgy érezték, hogy a nemzeti művelődés kulcsfontosságú pillére jött létre. Mi, a humántudományok különböző területein dolgozó egyetemi oktatók, diákok, kutatók és a könyvtár olvasói közösségének más tagjai ezt kétszáz év múltán is így látjuk, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy ez a patinás, de mégis a jövőbe tekintő intézmény és a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe komoly veszélybe került


- írják Kásler Miklósnak címzett levelükben egyetemi oktatók, diákok, kutatók és az Országos Széchényi Könyvtár aggódó olvasói. A nyílt levelet a Qubit szúrta ki, amely felsorolta az intézményben tapasztalható legfőbb problémákat, mi is ezt tesszük most:

  • A legfrissebb hírek szerint 700 millió forintos adósságállománya van a könyvtárnak.
  • Az utóbbi évtizedben közel negyedére csökkent az intézmény dologi költségvetése.
  • A Kézirattár és a Régi Nyomtatványok Tára állományának jelentős része több mint egy hete elérhetetlen, mert a mélyraktárba vezető gyorslift meghibásodott, és a liftszerelő a cég a könyvtár - egy nemzeti intézmény! - "rossz adós" volta miatt nem hajlandó kiszállni.
  • Az új olvasók már csak papír olvasójegyet kapnak, mert átmenetileg nincs műanyag kártya.
  • Az intézménynek lejárt a nyomdai közbeszerzése, és forráshiány miatt vélhetően nem tud újat indítani, ilyen kötelezettséget vállalni.
  • A könyvtár mintegy négyszáznyolcvan dolgozójának negyven százaléka minimálbért kap munkájáért, a doktori fokozattal rendelkező munkatársak fizetése pedig átlagosan bruttó 250 ezer forint, ami véleményünk szerint nevetségesen és tűrhetetlenül kevés.
  • Az épület teljesen elavult: a nyílászárók megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorzat az 1985-ös állapotokat őrizte meg, ami Európában példátlan és egyenesen szégyenteljes.
  • A nyolcadik emeleten nemrég rákkeltő azbeszt került elő.
  • Az OSZK nemcsak forrás-, hanem erőforrás- és kapacitáshiánnyal is küzd, az intézményből a nevetségesen alacsony bérek miatt napi szintűvé lett a más intézményekbe való elvándorlás.

A könyvtár olvasói szerint ezek a jelek mind arról árulkodnak, hogy az intézmény sötét jövő elé néz.

(kiemelt kép: mti)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!