A Munkácsy-díj bizottság egyik tagja kemény levelet írt az EMMI miniszterének és egyben lemondott a tagságáról - írja az artportal. Krajcsovics Éva festőművész azt kifogásolta, hogy olyan mértékben változtatták meg a szakmai jelöltek névsorát, amely számára már vállalhatatlanná teszi a közreműködést a bizottságban.


Krajcsovics Éva Kásler Miklósnak küldött levelét szó szerint idézzük:

Tisztelt Miniszter Úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy-díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni.

Üdvözlettel:

Krajcsovics Éva, festőművész
Budapest, 2019 március 14.

Az artportal-nak azt mondta, amikor meglátta a díjazottak listáját, nem akarta elhinni:

2017 óta vagyok a bizottság tagja, minden évben változtattak 1-2 nevet az általunk javasoltak listáján, én pedig minden évben megfogadtam, ha ez túlmegy egy határon, akkor lemondok. Most jött el ez a pillanat. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha ezt most nem mondom el. Tizennégy művésznek akartak díjat adni, és a mi listánkról hét nevet kivettek, hetet pedig betettek. Volt köztük egy, amelyik még a felterjesztettek között sem szerepelt. Négy olyan díjazott van, aki a bizottságtól nem kapott szavazatot, egyébként róluk meg kell jegyeznem, hogy nem szakmai jelöltek voltak.

A Munkácsy-díjasok idei névsora:

Gálhidy Péter szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének művésztanára
Ilyés István szobrászművész
Juha Richárd szobrászművész
Kotormán Norbert képzőművész
Lieber Erzsébet DLA képzőművész, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense
Mészáros Géza festőművész
Olescher Tamás festőművész
Őry Annamária festőművész
Párkányi Péter szobrászművész
Pogány Gábor Benő szobrászművész
Rényi Katalin festőművész, tervezőgrafikus
Sz. Varga Ágnes festőművész, grafikus
Takács Tamás Péter tervezőgrafikus-művész
Varga-Amár László festőművész, a Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanára

(kiemelt kép: mti)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!