Május elején tájékoztatja az Országos Széchényi Könyvtár vezetősége a kollégákat arról, hogy meddig kerül lakat a nemzeti közgyűjteményre, és hol működnek majd tovább - írja az Átlátszó, amely szerint akár négy hónapra is nyúlhat az idei szünet, de sok dolgozó attól tart, hogy ezek után ki sem nyitnak többé, a Várban legalábbis biztos nem, legfeljebb csökkentett üzemmódban. A lap az OSZK főigazgatóját is megkérdezte az ügyről, aki ennyit válaszolt:


"Az Országos Széchényi Könyvtár szokásos nyári zárva tartási ideje az épületben folyó átépítések miatt várhatóan meghosszabbodik. A közbeszerzések lezárultak, a területátadásra vonatkozó egyeztetések folyamatban vannak. A zárva tartás pontos körülményeiről olvasóinkat és látogatóinkat megfelelően tájékoztatni fogjuk"

Az Átlátszó szerint a bezárás egyik oka a régóta húzódó azbesztmentesítés megkezdése - az OSZK sokáig tagadta, hogy egyáltalán van azbeszt az épületben -, a lap egyik jól értesült olvasója szerint azonban közre játszik az intézmény által felhalmozott tetemes adósság is, valamint az, hogy az OSZK és a budai Várnegyed átalakításáért felelős Nemzeti Hauszmann Terv irányítói között egyre élesebb ellentét feszül.

Kiemelt kép: MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!