Az emberek jelentős részének, 42-43 százalékának csökkent a bevétele, jövedelme a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatására. A megkérdezettek 15 százaléka elveszítette a munkáját (tehát vagy állástalan lett, vagy vállalkozóként elapadtak a megrendelései)


Állása bár megmaradt, de fizetése a megkérdezettek 28 százalékának lett kevesebb, miközben csupán 20 százalékuknak csökkent ezzel párhuzamosan a munkaideje - ezt az eredményt hozta a Publicus Intézet felmérése, amelyet augusztus végén végeztek, és az eredményeket a Népszava közli.

Bő két hónappal korábban még kevesebben éltek rosszul, mint most.

Június közepén a lakosság 26 százaléka mondta azt, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkent a bevétele a válság hatására, most már a megkérdezettek 42 százaléka érzi így. Drasztikusan nőtt azok száma, akiknek sokkal kevesebb pénzből kell megélniük: a júniusi 10 százalék mára 17 százalékra emelkedett.

Azt is felmérték, hogy mire számítanak az emberek. "A válaszadók fele látja úgy, hogy már benne vagyunk a recesszióban, 30 százalék szerint még csak most jön a krízis és 14 százalék töretlenül optimista: szerintük nincs és ezután sem lesz gazdasági válság hazánkban."

A valóságérzékelést befolyásolja, hogy ki milyen szemüvegen keresztül látja. A fideszes tábor egyharmada úgy véli, nincs itt semmiféle válság. Az ellenzéki választók közül csak 8 százaléknyian vannak, akik szerint nincs gond a magyar gazdaságban.

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!