Az informatikai óriásvállalat azért pereli be az uniós bíróságon az Európai Bizottságot, mert az a cég ellen folyó versenyjogi vizsgálatok során olyan információkat és dokumentumokat kért be átvizsgálásra a vállalattól, amelyek a Facebook szerint "rendkívül érzékeny" adatokat tartalmaznak és nincsenek összefüggésben a vizsgálati folyamattal - írja az MTI.


Tim Lamb, a vállalatot képviselő ügyvéd elmondta, hogy azért fordultak az uniós bírósághoz, mert a bizottság által bekért anyagok között az alkalmazottak egészségügyi és pénzügyi adatait tartalmazó dokumentumok is szerepelnek, amelyek teljesen "jelenetéktelenek" a vizsgálatok szempontjából.

Együttműködünk az Európai Bizottsággal, több százezer dokumentumot a rendelkezésükre bocsátunk, de ami a privát adatokat tartalmazó anyagokat illetti, azok bekérésének jogosságát, az uniós bíróságnak meg kell vizsgálni"

- jelentette ki.

Hírforrások szerint, a bizottság olyan keresőszavak alapján vizsgálódik, mint a "nagy kérdés", "nem jó számunkra" vagy "bezárás" és bele kíván tekinteni minden olyan dokumentumba, amelyek ezeket a kifejezéseket tartalmazzák.

A bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy a testület megvédi álláspontját a bíróság előtt és folytatja a két szóban forgó kivizsgálást, melyek közül az egyik a cég adatgyűjtéssel kapcsolatos gyakorlatát kifogásolja, míg a másik a Marketplace platform szolgáltatás piacra gyakorolt hatását ellenőrzi.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!