"A Magyar Helsinki Bizottság jogvédelmet vitt a börtönökbe, nem pedig csótányt, abból import nélkül is van elég. Annak örülünk, hogy a püspök úr szerint nem a jogvédők nyomták össze a zárkák falait, hogy zsúfoltnak tűnjenek" - reagált a jogvédő szervezet a Facebook-oldalán Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök szavaira.


Csuka az MTI beszámolója szerint a kismarosi katolikus templomban a szentmise után tartott vasárnapi ünnepségen "a mindennapi életben is tetten érhető igazságtalanságokra" hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint ilyen felháborító igazságtalanság érte barátját, a gyöngyöspatai iskola volt igazgatóját, "akit elüldöztek, meghurcoltak, miközben a városban bizonyos helyi csoportok részéről ma is rendszeres erőszakosságok, önkényeskedések borzolják a légkört." A hírügynökség beszámolója szerint a nyugalmazott püspök a gyöngyöspatai mellett egy másik aktuálpolitikai kérdésben, a raboknak járó kártérítések ügyében is megnyilvánult: "felháborítónak nevezte a váci fegyházban általa személyesen megtapasztalt, civil szervezetek által kifejtett lejárató tevékenységet. Példaként említette a Helsinki Bizottság akcióját, amikor gyufásdobozokban csótányokat csempésztek a fogvatartottaknak, hogy ezzel bizonyíthassák a felhergelt rabok a cellák embertelen viszonyait."

A jogvédő szervezet válaszában azt írta, felháborító, hogy a kormány tagja a magyar bíróságok által alkotmányellenes működés miatt feloszlatott Magyar Gárdát felavató püspökkel együtt egy templomban politizál. (Az eredetileg a málenkij robot áldozataira emlékező rendezvényen beszédet mondott Rétvári Bence államtitkár is.) A jó hírnevet sértő hazugságáért pert indítanak Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök ellen - közölte a Helsinki Bizottság.

Kiemelt kép: Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök prédikál a málenkij robotra elhurcoltakra emlékező szentmisén a nagymarosi római katolikus templomban 2016. január 10-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!