Ellenérzéseit fejezte ki XVI. Benedek nyugállományba vonult pápa Ferenc pápa tavaly megpendített ötletével szemben, amely bizonyos nagyon kivételes esetekben lehetővé tenné, hogy idősebb, tartós kapcsolatban élő házas férfiakat pappá szenteljenek. A BBC emlékeztet, hogy a papi nőtlenség lazításának ügye azon a 2019 októberi pápai szinóduson merült fel, amelynek középpontjában az Amazonas-medencében élő keresztények helyzete állt. Ezen a területen égető a paphiány, előfordul, hogy a hívők hónapokig nem jutnak el misére, így merülhetett fel, hogy lehetőleg őslakos származású, idősebb, hosszútávú kapcsolatban élő férfiak is felvehessék a papi szentséget.


A klasszikusan a papi nőtlenség mellett kiálló, 2013-ban visszavonult XVI. Benedek pápa Robert Sarah bíborossal közösen jegyzett könyvében fejtette ki, hogy nem jó ötlet fontolóra venni a cölibátus lazítását. Érvelése szerint ebben a kérdésben nem maradhatott csendben, hiszen a papi nőtlenségnek évszázados hagyományai vannak a katolikus egyházban, ez a gyakorlat teszi lehetővé, hogy a papok feladataikra összpontosítsanak. A 92 éves egykori egyházfő a házasság és a papi szolgálat kapcsolatáról azt írta:

nem tűnik megvalóíthatónak a két hivatás egyidejű megvalósítása.

A lap szerint nem jellemző, hogy XVI. Benedek a véleményét hangoztassa egyházi ügyekben, könyvének ezért is van különös jelentősége.

A Vatikán egyelőre nem kommentálta a hétfőn megjelenő könyvet, amelyből részleteket a francia Le Figaro közölt.

Kiemelt kép: VATICAN MEDIA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!