A nyugalmazott Joseph Ratzinger áprilisban töltötte be 95. életévét, a jelenlegi egyházfő imára hívta a híveket.


Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.

Elmondása szerint a nyugalmazott pápa „csendben támogatja az egyházat”, de elődje nagyon beteg. Arra kérte az Urat, adjon vigaszt XVI. Benedeknek, és mindvégig támogassa őt az egyház iránti szeretetteljes tanúságtételében.

Joseph Ratzinger áprilisban töltötte be 95. életévét. 2005-ben választották pápává, és a modern kor első egyházfője volt, aki lemondott 2013 februárjában. Júniusban ünnepelte pappá szentelése 70. évét. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol azóta is a Mater Ecclesiae kolostorban él. A pápai állam területét nagyon ritkán hagyta el, utoljára 2020 júniusában, amikor fivére, Georg temetésére utazott. Akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Ferenc pápa december elején nyilatkozott arról, hogy gyakran találkozik a nyugalmazott pápával, akivel majdnem szomszédok, hiszen vatikáni lakóhelyük közel esik egymáshoz. A pápa az audiencián bejelentette, hogy apostoli levelet bocsát ki Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulóján. A szent az újságírók és írók oltalmazója. XVI. Benedek a keresztény humanizmus példaképének nevezte a szentet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!