Plüssfigurák demonstrációjával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az aHang munkatársai és a szervezet egyik petíciójának kezdeményezői a Parlament előtt azért, hogy ne tegyék választhatóvá az örökbefogadó szülőket felkészítő kötelező tanfolyamot - közölte a szervezet.

Mint írták, az örökbefogadási szabályok lazítását célzó törvénymódosítás, az örökbefogadókat felkészítő tanfolyamot érintő változtatás indoklása nem ismert. A szervezet szerint annyit tudható, hogy Fülöp Attila államtitkár szerint

nincs okunk feltételezni, hogy aki felelősen tud dönteni arról, hogy egy gyermeket örökbe fogadjon, az ne tudná eldönteni, hogy egyébként egy két hétvége alatt lejárható, ingyenes tanfolyamon részt vesz-e vagy nem vesz részt.

Ezzel szemben - közölték - a petíció több ezer örökbefogadó aláírója egyöntetűen azt állítja, hogy ha nem lett volna kötelező a tanfolyam, nem végezték volna azt el. Ugyanakkor most már alapvető fontosságúnak tartják azt, ám erre csak a tanfolyam elvégeztével döbbentek rá. Tehát pont a tanfolyam szolgál arra, hogy a gyermek után vágyók felelősen tudjanak dönteni arról, hogy örökbefogadnak-e vagy sem. A tanfolyam előtt csak egy romantikus elképzelés, egy gyermek utáni vágy él az emberekben, a tanfolyam után lesz csak meg az a tudásuk, ami a felelős döntéshez szükséges - írták.

Fotó: aHang

"Mindenféle képzés nélkül egy emberi lényhez lehet jutni"

Novák Katalin javaslata szerint ingyenessé válik, ugyanakkor nem lesz kötelező a 40 órás tanfolyam elvégzése az örökbefogadó szülőknek. A szakma és az érintett szülők szerint rossz és minden szempontból érthetetlen döntés, hogy felkészítés nélkül is bele lehet majd vágni az örökbefogadásba.

Hangsúlyozták, ezen a tanfolyamon szembesülnek az örökbefogadni vágyók azzal, milyen okokból, milyen körülmények közül válnak gyermekek örökbefogadhatóvá. Hogy milyen traumákat éltek át ezek a gyerekek amiatt, hogy többségében nem várt, gondozatlan terhességből születtek, és hogy a vér szerinti szüleiktől elszakadtak, akik esetleg még bántalmazhatták is őket. Itt kapnak képet arról, hogy ezek a gyerekek milyen pszichés, fejlődésbeli, fiziológiai problémákkal küzdhetnek, és itt kaphatják meg azt a tudást, hogy ezekhez a problémákhoz hogyan érdemes hozzáállniuk. Egy örökbefogadó szülőnek ugyanis nem csak szülőnek kell lennie, hanem gyermeke terapeutájának, fejlesztőjének is - ehhez pedig a tanfolyamon megszerzett tudás alapvető. Sőt, nem csak a felkészítő tanfolyamra lenne szükség, hanem még egy néhány évig tartó rendszeres utánkövetésre is, hogy az örökbefogadó család szakmai segítséghez juthasson, ha bármiben elakad - tették hozzá.

Ha a parlament a mai napon megszavazza, hogy az eddig kötelező - és Novák Katalin államtitkár szerint is nagyon hasznos, 2018-ban 21-ről ráadásul 40 órásra emelt - tanfolyam választható legyen,

pont azok nem fognak rá elmenni, akiknek leginkább szükségük lenne rá. Ennek pedig sok sikertelen, akár tragédiával is végződő örökbefogadás lehet az eredménye.

Az Országgyűlés kedden szavaz a törvénymódosításról.

Kiemelt kép: aHang


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!