A miniszter azt javasolta, fogadják el a BKK-járatokon a vármegye- és az országbérleteket, és akkor a Budapest bérlettel lehet majd utazni a Volán- és MÁV-járatokon. Vitézy szerint azonban Lázár egy fontos szempontról nem beszélt.


Lázár János keddi „ajánlata” ebben a formában értékelhetetlen – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán, reagálva a közlekedési miniszter keddi bejelentésére.

Lázár a Budapest-bérlet körül kialakult vita kapcsán a debreceni tájékoztatóján egy újabb ajánlattal állt elő a fővárosnak. Eszerint

A főváros vezetése ugyan még nem reagált Lázár János felvetésére, Vitézy Dávid, korábbi BKK-vezér egy hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét a fideszes politikus bejelentésével kapcsolatban.

„Először is: nem szabadott volna idáig jutni. Budapesti utasok százezrei nézik értetlenül a vitát és nem tudják, hogy jó lesz-e a bérletük a hévre vagy a 22-es buszra még márciusban” – írta a közlekedési szakember. Szerinte a korábbi szerződéses konstrukció jó volt, azt kellett volna meghosszabbítani, és mindkét félre nézve szégyenteljes, hogy „december 31-én lejárt a korábbi megállapodás és azóta egymásra mutogatnak”.

Lázár János felvetésével kapcsolatban pedig azt írta:

Nyilván fordítva sem mehet, hogy a Budapest-bérlet bevételeiből nem kap a MÁV-Volán – de ez eddig is működött, ameddig le nem járt a korábbi szerződés. Ma erről az igen lényeges szempontról a miniszter egy szót sem szólt.”

Vitézy szerint „egy ideális világban, felkészült és jót akaró szereplők együttműködése nyomán” elképzelhető lenne egy olyan megoldás, hogy megmarad a Budapest-bérlet és valamilyen típusú vármegyebérlet érvényes lenne a fővárosban, így létrejönne egy regionális tarifaközösség. Ehhez azonban meglátása szerint nagyon sok számolás, bevételfelosztási tárgyalás és komoly szakmai munka kell.

„Ha valaki azt gondolja, sajtótájékoztatókon egymásnak üzengetve erre a helyzetre lesz megoldás, az nem sokat ért a rendszer összetettségéből és a feladat nagyságából.”

Vitézy Dávid arra jutott, hogy Budapest közlekedése ismét a két politikai oldal pártpolitikai játszmájának áldozata,

– írta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!