Az egykori államtitkár mellett Juhász Péter is hozzászólt a menesztett múzeumigazgató posztjához. A volt politikus azt írta, hogy L. Simon a törvény értelmében meg sem rendezhette volna ott a kiállítást.


Hétfő délelőtt Csák János kulturális miniszter menesztette a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját. A hivatalos közlemény szerint L. Simon Lászlónak azért kellett távoznia, mert a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést mulasztotta el, azt érdemi felhívásra sem teljesítette, és olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.

L. Simon nem sokkal ezután egy facebookos bejegyzésben reagált kirúgásának hírére. A posztban többek között azt írta, hogy a döntést tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja.

„Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni” – írta a sajtónyilatkozat végén a menesztett múzeumigazgató.

A poszthoz már közel hétszázan szóltak hozzá. Köztük van Vitézy Dávid is. Az egykori közlekedési államtitkár azt írta:

Ennél valamivel hosszabban fejtette ki véleményét a történtekről Juhász Péter. Az Együtt volt társelnöke szerint nem azért köszönték meg L. Simon László munkáját, amit posztjában is írt, hanem azért, mert nem tartatta be azt a törvényt, amit ő maga is megszavazott.

„A gyermekvédelminek nevezett homofób törvényt nem tartottad be, amit te magad is megszavaztál. Annak értelmében nem csak hogy 18 éven alulit nem engedhettél volna be a múzeumba, hanem meg sem rendezhetted volna ott a kiállítást, hiszen van a 200 méteres körzetében templom. Tehát nem azért rúgtak ki, mert ahogy írod a „gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni”, hanem mert nem tartottad be a saját magad által is megszavazott elmebeteg törvényt. Rinyálás nélkül idd meg a levét (értsd: méltósággal), és közben gondolja azokra, akiknek éppen így ellehetetleníted az életét a törvény által. Egészségedre!” – írta a volt politikus.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!