Súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik Marcaliban egy áruház parkolójában viselkedtek megbotránkoztatóan.


A vádiratban foglaltak szerint a 33 éves férfi a feleségével vásárolt egy marcali üzletben, ami után a bolt parkolójában összetalálkoztak a 21 éves férfi haragosával és annak anyjával. A férfiak először szidalmazták és trágár kifejezésekkel illették egymást, amely szóváltás dulakodássá, majd a földre került terheltek között verekedéssé fajult, amibe a fiatalabb vádlott édesanyja is bekapcsolódott, amikor megrúgta fia ismerősét.

A verekedőket végül az asszonyok választották szét végül. A azonban a fiatalabb terhelt magatartása következtében a 33 éves férfi nyolc napon túli sérülést szenvedett, mivel eltörött egyik lábközépcsontja. Az ügyészség felfüggesztettet kért a két férfira, míg a nővel szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!