A Marcali Járási Ügyészség 2 rendbeli, fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat azzal a 32 éves marcali nővel szemben, aki tavaly szeptemberben egy fegyvernek látszó játék pisztollyal rabolt ki két fiatal fiút.


A nő felfigyelt a két 17 éves fiúra, majd elhatározta, hogy pénzt szerez tőlük. Ekkor nála volt a testvére élethű lőfegyvernek látszó, airsoft játékpisztolya, melyet elővett a táskájából, majd elállta a fiúk útját és játékpisztolyt rájuk fogva felszólította őket a pénzük átadására.

A két fiatal fiú először nem vette komolyan a nőt, egyikük még vissza is kérdezett, hogy "ez most komoly?", amire a nő igennel felelt, és egyre agresszívebben követelte a pénz átadását. A tinik ettől megijedtek, végül átadták a náluk lévő hatezer forint körüli összeget, a nő pedig távozott.

A fiúk rögtön értesítették a marcali rendőröket, akik rövid időn belül őrizetbe vették az elkövetőt, akitől a játékfegyver és a rablás útján megszerzett pénz is előkerült. Ezt követően az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a támadó letartóztatását. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért a nőre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!