Plafon híján
A magyar rendszerben sem járulékplafon, sem nyugdíjplafon nincs, ez Farkas András szerint súlyosan veszélyezteti a rendszer finanszírozhatóságát már ebben az évtizedben. A járulékfizetési plafon 2013-as eltörlése óta - és nyugdíjplafon hiányában - a nagyon magas keresetű dolgozók nyugdíjvárománya az egekbe szökik, így egy szűk csoport több milliós nyugdíjainak kifizetése drámai túlterhelést okozhat abban a nyugdíjrendszerben, amelyben pillanatnyilag hozzávetőleg hetvenezer ember továbbra is havi 50 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen megélni.
A nyugdíjszakértő szerint nem véletlen, hogy az európai nyugdíjrendszerek majdnem mindegyikében érvényesül a járulékfizetési felső határ, éppen azért, mert a jogalkotók megítélése szerint az állami nyugdíjrendszernek nem feladata a teljes munkajövedelem pótlása, erről az egyénnek és munkáltatójának kell gondoskodnia.
Járulékplafon híján pillanatnyilag vonzó persze az az 50-60 milliárd forintos nagyságrendű bevételi többletforrás a magyar nyugdíjkassza számára, amelyet a magas keresetű dolgozók teljes jövedelmét terhelő társadalombiztosítási járulék jelent, de ennek ára túlságosan magasnak bizonyulhat már a közeli jövőben is.
A nyugdíjszakértő amondó, ha nincs is járulékplafon, a nyugdíjplafon bevezetése akkor is megfontolásra érdemes megoldás lehet, noha ennek politikai kockázata feltehetően nagyobb, mint a járulékfizetési felső határ visszavezetése. Jelenleg a magas nyugdíjvárományok kialakulását semmi sem fogja vissza, hiszen a járulékfizetésnek nincs felső határa, a nyugdíjnak nincs maximális mértéke és a nyugdíjszámítás során alkalmazott degresszió a mai kereseti viszonyokhoz képest komolytalan.
Mit jelent a degresszió a nyugdíjszámításnál?
Ha a nyugellátás alapját képező havi nettó átlagkereset 372 ezer forintnál több lenne, akkor az ezt meghaladó kereseti részt nem lehet teljes egészében figyelembe venni a nyugdíjszámítás során. Ez azt jelenti, hogy a 372 és 421 ezer forint közötti átlagkeresetrész kilencven százalékát, a 421 ezer forint feletti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát lehet csak a saját jogú nyugellátás megállapításánál figyelembe venni. Ha valakinek például 500 ezer forint lenne a megállapított nettó havi átlagkeresete, akkor a degresszió révén a figyelembe vehető összeg 479 300 forint lesz. Ha pedig 1 millió forint lenne a számított nettó havi átlagkereset, akkor "csak" 879 300 forint vehető figyelembe, írja a Nyugdíjguru.
Prémium helyett lépcsőzetes kompenzáció
A többségnek persze nem az a gondja, hogy meg kell barátkoznia a több milliós nyugdíj csábító gondolatával, hanem az, hogy el kell fogadnia a néhány tízezer forintos nyugdíjak rémképét - elegendő a minimálbérre vagy annál kisebb jövedelemre bejelentett százezrekre vagy a főállású katások 350 ezer főt meghaladó táborára gondolni.
A nyugdíjas társadalom szétszakadása már jelenleg is veszedelmes tempóban zajlik, és Farkas András szerint ezt a folyamatot csak akkor lehet lassítani, ha a mediánnyugdíjnál (ez a januári 3 százalékos emelés után 130 ezer forint körül van) kisebb összeget kapó nyugdíjasoknál lépcsőzetes kompenzációt vezetnek be. Javaslata szerint célszerű lenne haladéktalanul erre fordítani az idén novemberi esetleges nyugdíjprémium fedezetére félretett 55 milliárdos költségvetési előirányzatot. Ez védhető megoldás lenne, hiszen a 13. havi nyugdíj mellett semmi szükség arra a nyugdíjprémiumra, amelyet éppen a 13. havi nyugdíj 2009-es eltörlése miatt vezettek be. A jövőben pedig külön a kisnyugdíjak rendszeres kompenzálására szolgáló előirányzatot célszerű beépíteni a költségvetésbe (aminek a fedezetét a nyugdíjprémium megszüntetése teremthetné meg).
Méltányos is lehetne a 13. havi nyugdíj
A szétszakadási veszélyt a 13. havi nyugdíj visszaépítése sem hárítja el, csak tovább rontja a helyzetet, hiszen a 80 ezer forint nyugdíj mellé a 13. havi nyugdíj is 80 ezer forint lesz, míg a kétmilliós nyugdíj mellé 13. havi nyugdíjként is kétmilliót kell utalni. Ez Farkas András szerint biztosan nem fenntartható. A 13. havi nyugdíj a mai rendszerben csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha komoly szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna. A megoldást azonban nem lehet baltával kifaragni, az újraelosztási elem nem lehet túlsúlyos - tette hozzá.
Vagyis ezeket az elemeket körültekintően és rugalmasan kell megtervezni, mindvégig szem előtt tartva a nyugdíjrendszer kettős alapelvét: biztosítani kell az ekvivalenciát (hogy egyensúlyban legyen az adott személy aktív élete során befizetett járulékainak teljes összege és a részére megállapított nyugdíj teljes összege - ez a biztosítási alapelv), és mellette a szolidaritás elvét is. Egyik sem szoríthatja ki teljes mértékben a másikat, de a domináns az ekvivalencia elve. Ennek következtében a rendszer nem büntetheti azokat a nyugdíjasokat, akik aktív életük során nagyobb mértékben vettek részt a nyugdíjrendszer finanszírozásában. E tekintetben súlyos veszélyt jelent a szociális demagógia. Vagyis nem járhat minden juttatás egyenlő mértékben minden nyugdíjasnak, mert ez sokkal inkább vezetne igazságtalan rendszertorzuláshoz, és a mindenkori aktív generációkat ellenérdekeltté tenné a rendszer fenntartásában - szögezte le Farkas.
Hozzátette, a nyugdíjrendszernek nem feladata, hogy teljes mértékben biztosítsa a nyugdíjasok aktívkori életszínvonalának fenntarthatóságát. De az sem, hogy tovább mélyítse a szakadékot a szegényebb és a gazdagabb rétegek között. Ezért védhető minden olyan megoldás, amely nem engedi tovább növekedni azokat az indokolt különbségeket, amelyek a nyugdíj-megállapításkor az aktívkori közteherviselés eltérő mértékének arányában alakultak ki a nyugdíjasok között. Vagy legalábbis lassítja a különbség növekedését.
Másképp csinálják
A nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke - a 13. havi nyugdíjjal együtt - tovább növeli a különbséget a szegényebb és a gazdagabb nyugdíjasok között, hiszen a 100 ezer forintos nyugdíj után ugyanúgy 3 százalék a januári emelés, mint az 1 millió forintos nyugdíj után: az egyik nyugdíjas így 3 ezer forintot, a másik 30 ezer forintot kap havi emelés címén, vagyis a jövedelem az egyik esetben éves szinten 36 ezer forinttal, a másik esetben 360 ezer forinttal emelkedik. Az európai nyugdíjrendszerek jellemzően nem engednek meg ilyen döbbenetes eltérést a nyugdíjak vásárlóértékének karbantartása kapcsán, vagyis valamilyen módon szolidaritási, újraelosztási elemeket tartalmaznak.
Farkas András szerint látszólag megoldást jelentene a svájci indexálásos nyugdíjemelés - ezt követeli néhány nyugdíjas szervezet -, vagyis az infláció mellett az átlagbérnövekedés figyelembevétele. A vegyes indexálás azonban kétélű fegyver lehet: gyors bérnövekedés mellett előnyös a nyugdíjasok számára, recesszió idején azonban kifejezetten hátrányos lehet, ha az infláció mértéke meghaladná a nemzetgazdasági átlagkeresetek növekedését. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a 13. havi nyugdíj kvázi olyan, mintha megvalósult volna a svájci indexálás:
Kapcsolódó
Megvan, mi lehet a 13. havi nyugdíj valódi haszna
A 13. havi nyugdíj olyan, mintha megvalósulna a svájci indexálás.
A nyugdíjemelés esetleges reformjához érdemes figyelembe venni szerinte például a Németországban vagy Svédországban alkalmazott "együtt sírunk, együtt nevetünk" alapra épülő modelleket, vagyis amikor a nyugdíjak összege dinamikusan változik a világgazdasági folyamatok, a tőkepiaci hozamok, a várható élettartam és a nyugdíjba vonulás választott életkora függvényében. Megemlítette az osztrák nyugdíjemelési módszert is, amely szerint a nyugdíjak nagysága szerint évente több sávba rendezik az ellátásokat, és mindegyiket más arányban vagy abszolút összegben emelik, így csökkentve a nyugdíjas társadalom anyagi szétszakadásának veszélyeit is.
