Facebook-oldalán kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki bejelentéseit a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), amely a budapesti és a magyar közösségi közlekedés fejlesztésével, üzemtörténetével foglalkozik. Mint ismert, Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a megnövekedett autós forgalom miatt felgyorsítják a nagyberuházások menetét, megnyitnak több új útvonalat, amelyeken közlekedni lehet. A Nagykörúton kompromisszumot hoztak a kerékpársáv és az autós sáv és átalakítják a lámpaprogramot.


A VEKE szerint a bejelentés napja "Budapest közösségi közlekedése végleges elveszejtésének napja". Posztjukban úgy fogalmaznak:

Egymásnak gyökeresen ellentmondó, szakmailag zavaros - van aki hazugot emleget - és a közösségi közlekedést súlyosan visszavető intézkedések bevezetését jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. Mindezt persze úgy, hogy ezzel pont a közösségi közlekedést szeretnék erősíteni - legalábbis dumában.

A népnyúzásként jellemzett intézkedéseknél többek között azt kifogásolják, hogy Karácsonyék véget vetnek a Nagykörút villamosbarát lámpabeállításainak, ráadásul úgy, hogy Karácsony maga is elismerte, hogy "a Nagykörúton a döntő többség, közel az ott közlekedők háromnegyede (!) villamossal utazik."

Nem fogadták kitörő örömmel azt sem, hogy Karácsony Gergely bejelentése szerint a tömegközlekedés ingyenes lesz a 14 éven aluliak számára. "Az ingyenes utazásnak, Horn Gyula óta tudjuk, nagy a vonzereje. Remekül alkalmas szavazatvásárlásra, élt is vele mindig, minden kormányzat", kommentálta a VEKE hozzátéve: az a szülői réteg, aki jelenleg is autóval hordja gyerekét, a jövőben is így fog tenni, ugyanis döntésüknek nem anyagi oka van. "Ennek a rétegnek amúgy egyáltalán nem fájna a bérlet ára, de pont ők azok, akikből soha nem lesz utas. Erre hivatkozni tehát hülyeség és hazugság is egyszerre" - írják.

Most akkor van pénz, és Karácsony helyettesei hazudoznak a főváros csődjéről, vagy nincs pénz, és a főpolgármester játszik utánam a vízözönt? Csak szeptember 26-ig húzza ki valahogy? Biztos, hogy minden választási ígéretet be kell tartani és mindent fel kell áldozni a voksszerzés oltárán?

- áll a postban, amelyben arra is kitérnek: "Ez az egész egy hatalmas pofon a zöld gondolatnak, a fenntarthatóságnak és a többi magasztos eszmének. A józan ész elárulása.
Populizmus kimaxolva."

Csütörtökön a Magyar Kerékpárosklub nehezményezte, hogy bár együttműködési megállapodásuk van a fővárossal, velük gyakorlatilag nem egyeztettek. Eredetileg konzultálni hívták a civileket a fővárosi közlekedési helyzettel kapcsolatban az önkormányzat Klímaügyi-, Városfejlesztési- és Közlekedési Bizottságának csütörtöki ülésére, konzultáció helyett viszont a főpolgármester döntéseiről tájékoztatták őket.

A teljes posztot itt olvashatja el:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!