Ma reggel tanácskozott az operatív törzs, döntéseket is hoztak, jelentette be Orbán Viktor hétfő délelőtt az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy 12 napja hirdették ki a rendkívüli jogrendet.


Az volt a kérdés, hogy várakozzunk vagy cselekedjünk. Úgy döntöttünk, hogy várakozás helyett felvesszük a küzdelmet

- fogalmazott Orbán. Ezért hirdették ki a veszélyhelyzetet, ami azt jelenti, hogy a kormány megkapta a felhatalmazást és az eszközöket, hogy megszervezze a védelmet.

Négy harctéren kell egy időben helytállni: van egy katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági színtér. Az egyéniből a csoportos fertőzéseknek a szakaszába léptünk, gyorsuló lépésekben közeledünk a tömeges megbetegedések felé.

Ahogy korábban megírtuk, hétfő reggelre 167-re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, valamint egy újabb idős, krónikus betegségben szenvedő férfi hunyt el. A beazonosított új koronavírus-fertőzöttek közül 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 153 magyar állampolgár.

Fontos lenne tudnunk, ténylegesen hány emberbe költözött bele a vírus

- hangsúlyozta a miniszterelnök, jelezve, hogy a tényleges megbetegedések száma jóval nagyobb lehet. Orbán készíttetett becsléseket erről, de ezek túl tág keretek között mozognak, így ezekről nem akart beszélni.

A 167 fertőzöttből 27 tüneteket is mutat, köznapi nyelven fogalmazva, betegek. A fertőzöttek között van 9 ember, aki nagyon beteg. Annyira, hogy kórházi, intenzív ellátásra szorulnak, szorítanunk kell azért, hogy meggyógyuljanak

- mondta Orbán. Az elhunytak átlagéletkora 69 év, jegyezte meg.

Orvosi maszkból 1 millió 500 ezer áll rendelkezésre, gumikesztyűből 20 millió pár, lélegeztetőgépből pedig 2560 darab van a miniszterelnök elmondása szerint.

Nyugaton lényegében mindenből hiány van, beszerezni, elérhető segítséghez jutni keleten lehet - közölte a miniszterelnök, aki leszögezte, hogy több mint tíz repülőgépszállítmányt várnak.

Orbán beszélt az egészségügyi dolgozókról is, mint mondta: az országban van 65 év alatti orvos 19 431 fő, bevethető rezidens 4312 fő, bevethető utolsó éves orvostanhallgató pedig 690 fő.

A készletek áttekintése, a mozgósítható egészségügyi dolgozók száma és a várható betegszám tekintetében tudnak döntéseket hozni. Ma is hoztak ilyen döntéseket, ezek a következők:

  • holnap reggeltől minden intenzív osztályon lévő kórházi ágy mellett dolgozó orvos speciális maszkot kap, ugyanígy az ápolók is.
  • a nem intenzív ágy mellett dolgozó orvosok és ápolók sebészi maszkot kapnak,
  • valamint a koronavírus gyanújával bevitt kórházi betegek mellett dolgozók is azonnal sebészi maszkot kapnak.

A védekezés hosszú lesz, így eszközökre is hosszú heteken át lesz szükség, tette hozzá.

A rendőrök feladatai napról napra növekednek, mert újabb és újabb területek irányítását kell átvenniük, ezért a miniszterelnök beszélt a rendfenntartásban dolgozók állományáról is: bevethető egyenruhás 65 év alatt 70 275 fő van az országban, az önkéntesek pedig 46 573-an vannak, nekik nincs fegyverük, de van gyakorlatuk, mondta.

A katonai erőforrások tekintetében a helyzet a következő: összesen pedig 43 980 fős katonai erő áll rendelkezésre.

A gazdasági védekezéssel kapcsolatban új döntések születtek:

  • további 81480 kisvállalkozónak adnak június 30-ig adómentességet a KATA adófizetési kötelezettség alól,
  • a március 1. előtt keletkezett KATA-adótartozásokra haladékot adnak,
  • mentességet kapnak a hazai médiaszolgáltatók a kieső reklámbevételek miatt,
  • a kilakoltatásokat, lefoglalásokat felfüggesztik,
  • az adóvégrehajtásokat is felfüggesztik a veszélyhelyzet lejártáig, illetve
  • a veszélyhelyzet alatt a gyes, gyed jogosultságokat meghosszabbítják.

Az előttünk álló időszak nehéz lesz, ami mindenkitől személyes erőfeszítéseket kíván. Minél többen működünk együtt, annál több ember életét menthetjük meg, hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!