Horváth Ildikót elsősorban az Európai Bizottság napokban nyilvánosságra hozott jelentése kapcsán kérdezték. Ebből többek között az is kiderül, hogy javult a magyarok egészségi állapota. Megállapították továbbá, hogy a magyarok születéskor várható élettartama és az egészségben eltöltött éveinek száma is nő, ráadásul gyorsabb tempóban, mint az európai átlag - közölte az államtitkár.

Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk a jelentést, amely szerint a legerősebb dohányosok vagyunk, az átlagnál jóval több alkoholt iszunk és korán halunk meg.

Kíméletlen uniós jelentés készült a magyar egészségügy állapotáról

Kijött az Európai Unió legfrissebb országjelentése.

Horváth Ildikó kiért arra is, hogy az országokra vonatkozó jelentések azért is fontosak, mert sokan tanulhatnak egymástól a tagállamok. A jelentésekből kiderült például, hogy a várható élettartam összefügg az influenzafertőzéssel is. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet, hogy már megjelent az influenza A vírusa Magyarországon, de csak januárban várható a fertőzés elterjedése, így még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást.

Az államtitkár hangsúlyozta a szűrővizsgálatok fontosságát is. Elmondta, a népegészségügyi szűréseiken csaknem 2 ezer embernél sikerült a rákmegelőző állapotot kezelni, több mint 200 esetben megtalálták a daganatot és azt kezelték. Életeket mentettek a szűrések - szögezte le Horváth Ildikó.

Kiemelt kép: Kovács Tamás/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!