A Magyar Építőművészek Országos Szövetsége (MÉSZ) megbízásából született Magyar Modern nevű oldalon bemutatkozó épületek a Kádár-kor első két évtizedének magyarországi építészetének legjobb hazai példáit mutatja be, melyek itthon részben elfeledve, átépítve, vagy épp rossz állapotban várják a sorsukat, míg Nyugat-Európában, vagy a világ bármelyik pontján a nagyvárosok megbecsült részét képeznék.

A kiválasztás szempontja elsősorban a minőség és ismertség, valamint a potenciális veszélyeztetettség. Jónéhány kevéssé ismert házat is közlünk, amelyek méltók arra, hogy a már »kanonizáltak« között említsük őket. A válogatásnál arra is hangsúlyt fektettünk, hogy lehetőleg egyenletesen válogassunk az ország minden részéből.

- olvasható az oldalon, ahol olyan klasszikusokkal is találkozhatunk, mint a győri Rába filmszínház (Lakatos Kálmán - Harmati János, 1960), a debreceni egykori Hajdúsági Áruház (Mikolás Tibor, 1963), a badacsonyi Tátika étterem (Callmeyer Ferenc, 1962), vagy a miskolci Avasi televízió- és kilátótorony (Hofer Miklós és Vörös György, 1963).

Egykor
Az avasi kilátó

A jövőben további helyekkel frissülő adatbázis az nka.meszorg.hu címen érhető el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!