Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katari Nagydíj második szabadedzésén.

Mögötte az első szabadedzéshez hasonlóan az Alpa Tauri francia pilótája, Pierre Gasly végzett másodikként, harmadik helyen pedig az éllovas Max Verstappen zárt. A Mercedes így is olyan tempót diktált, hogy a Red Bull már most közölte, az óvást fontolgatja.

Ha ezen a hétvégén is a hátsó szárnyukon látjuk a múltkori elemet, akkor óvni fogunk. Már az első edzésen láthattuk, hogy 7 km/óra volt a különbség a két autó között, ez Szaúd-Arábiában és Abu-Dzabiban még látványosabb lesz. Könnyen úgy járhatunk, mint Brazíliában, ahol egyszerűen nem lehetett versenyezni az autójukkal

- közölte Christian Horner csapatfőnök a sajtótájékoztatóján.

Ez a bizonyos szárnyelem az a szerkezet, ami miatt a Brazil Nagydíj időmérőjéről kizárták a címvédő Lewis Hamiltont. A brit pilóta kocsiján a DRS (ellenállás-csökkentő rendszer) nem felelt meg a szabályoknak, az állítható hátsó szárny nyitott állapotban ugyanis a megengedettnél nagyobb szöget zárt be, ami előnyt jelenthetett a versenyzőnek az egyenesekben. Horner arra gyanakszik, hogy újra ilyesmivel próbálkozik a Mercedes.

Kapcsolódó

Hamiltont utólag kizárták a Brazil Nagydíj időmérő edzéséről

A a címvédő és hétszeres világbajnok csak az utolsó helyről kezdheti meg a sprintfutamot.

A dohai versenypályán szombaton még egy szabadedzést rendeznek a délutáni időmérő edzés előtt.

???? END OF FP2 ????

Valtteri Bottas finishes Friday fastest ????#QatarGP ???????? #F1 pic.twitter.com/Fbb6gFWSaq

- Formula 1 (@F1) November 19, 2021

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!