Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat P. Tamás és társai ellen. A Fővárosi Főügyészség azt írta, P. Tamás a '90-es évek közepétől irányított egy bűnbandát, amelynek tagja volt fiatalkori barátja is, akivel azonban megromlott a viszonya.


Ekkor adott megbízást a megölésére. Bandája két tagja 1999. április végén jelent meg a sértett XI. kerületi bérelt lakásánál, leparkoltak, felcsöngettek. A sértett beengedte őket. A tettes a fürdőszobába ment, elővette szatyrából a hangtompítóval ellátott géppisztolyt, majd a fegyverrel célzott lövést adott le a sértettre, aztán közelebb lépett hozzá és még többször rálőtt. A sértett a helyszínen életét veszítette. (A dátum és a helyszín alapján a felbujtó Portik Tamás, az áldozat Gyüre József lehetett, akinek a holttestét a lakás tulajdonosa által megbízott személy május 6-án fedezte fel, amikor a bérleti díjért ment.)

Ezt követően a két férfi az Erzsébet híd budai hídfőjéhez hajtott, a fegyvert a Dunába hajították, de azt később hajléktalanok megtalálták a Duna-parton, leadták a rendőrségen.

A Fővárosi Főügyészség P. Tamást felbujtóként, előre kitervelten, az emberölés tényleges végrehajtóját tettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Velük szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz és azt, hogy a bíróság az ügyet egyesítse, a P. Tamás ellen emberölés miatt indított bírósági szakban lévő üggyel.

A gyilkossággal vádolt férfi bűnsegédje ellen szintén vádat emeltek - együttműködésére tekintettel - egy elkülönített eljárásban. Őt a főügyészség egy másik ügyben bűnpártolással is vádolja; egy 1998-as emberölési ügyben a 2017-2018-ban a felbujtók ellen indult büntetőeljárás meghiúsítására törekedett, fontos bizonyítékot nem adott át a nyomozó hatóságnak, hanem azt pénzért ajánlotta fel a felbujtással gyanúsított személynek, illetve ügyvédjének.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!