Tizennyolc ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség egy 300 milliós korrupciós ügyben. Vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt kell felelniük.


A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint egy feltételesen szabadságra bocsátott férfi 2017-ben és 2018-ban olyan emberekkel lépett kapcsolatba, akik ellen, illetve az érdekeltségeikbe tartozó cégekkel szemben hatósági eljárások voltak folyamatban.

A férfi a sorozatban elkövetett bűncselekmények során magát valótlanul a NAV, a rendőrség vagy az ügyészség állományába tartozó magas rendfokozatú, illetve beosztású, valamint a belügyminiszter közvetlen irányítása alatt álló hivatalos személynek adta ki.

A 41 éves férfi többször valótlanul azt állította, hogy a korrupciós pénzt a Belügyminisztérium úgynevezett "fekete kasszájába" szállítja, amelyből ő jutalékot, a vesztegető személy pedig hatósági eljárásoktól mentességet jelentő védettséget kap - írták.

Az elfogása óta "személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt" lévő vádlott a bűncselekmények elkövetéséből származó pénzt nem továbbította senkinek, és mintegy 300 millió forinttal gazdagodott. A nyomozó ügyészség az eljárás során vádlottól hét gépjárművet, 24 millió forint készpénzt, ékszereket, valamint dollárt és eurót foglalt le, továbbá két ingatlan zár alá vételéről is intézkedett.

A többi vádlott részben a bűncselekmények elkövetésében vett részt, részben pedig mint vállalkozó a vesztegetési pénzt adta abban a tudatban, hogy azzal hivatalos személyt befolyásol - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!