Vádat emeltek a versenyigazgató ellen a 2019 tavaszán rendezett bordányi motokrosszkupán történt halálos baleset miatt. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják a férfit.

A férfi - mint az országos szövetség delegáltja - versenyigazgatói feladatokat látott el az enduro motokrossz-kupasorozat Bordányban megrendezett első fordulójában. A vádirat szerint a verseny délután három órakor kezdődő záró futamának utolsó körében az egyik versenyző az épített akadály tetejéhez érve a jobbrafordulást nem kezdte meg, és az akadály tetején kialakított törésnél a motorjával felemelkedve a pályát elhagyta, és a nézők közé zuhant.

A pályát elhagyó motorkerékpár olyan súlyos sérüléseket okozott egy nézőként jelenlevő négygyermekes apának, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt. Az ügyészség szerint a motorkerékpár megfelelő műszaki állapotban volt, a pályaelhagyás nem műszaki hiba következménye, hanem versenybaleset volt.

Kapcsolódó

Halálos motorbaleset történt az extrém enduro kupán

Felesége és négy gyermeke gyászolja azt a férfit, aki nézőként rossz pillanatban tartózkodott az arra kijelölt helyen.

A versenyző a baleset következtében többszörös csigolyatöréseket szenvedett el, amelyek nyolc napon túl gyógyultak. A balesetért a vádlottat, mint versenyigazgatót terheli a felelősség a vádirat szerint, mivel a pályabejárás során a pálya minőségét és kialakítását, valamint a verseny biztonságos lebonyolításához szükséges eszközöket megfelelőnek nyilvánította a licenc aláírásával. Tette ezt annak ellenére, hogy a balesettel érintett pályarész nem biztosította sem a nézők, sem a versenyzők védelmét.

A pálya akkor felelt volna meg a biztonsági követelményeknek, ha a balesettel érintett részt, annak sajátosságai miatt a nézők számára elzárt területté nyilvánította volna, valamint leesés elleni védelem, vagy zuhanást tompító tárgy elhelyezésével a versenyzők védelmét is biztosították volna.

A férfi így a feladatkörével kapcsolatos foglalkozási szabályok megszegésével nem csak a nézők, hanem a versenyzők biztonságát és ezzel életét és testi épségét is veszélyeztette akkor, amikor a tőle elvárható körültekintést és figyelmet elmulasztotta az engedély kiadásakor.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!