Mint arról korábban beszámoltunk borzalmas baleset történt a hétvégi MAMS Extrém Enduro Kupán Bordányban. A korábban motorosként versenyző, majd feleségével együtt pályabíróként is tevékenykedő férfi a baleset pillanatában a pálya mellett, nézőként tartózkodott az arra kijelölt helyen, amikor az egyik versenyző elvesztette uralmát a gépe felett és nekicsapódott.


A helyszínen szolgálatot teljesítő mentők súlyos fejsérülésekkel, helikopterrel szállították kórházba. Két napig küzdöttek a családfő életéért, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy hétfőn meghalt. Felesége az RTL Klubnak azt mondta, hogy a férjével együtt évekig pályabíróként dolgoztak, de ő épp a balesetveszély miatt hagyta ezt abba. Az asszony elmondása szerint a férje éppen a befutót nézte, amikor egy motoros az utolsó ugrató után egyenesen nekiment.

A Szegedi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egyúttal azoknak a nézőknek a segítségét kérik, akik jelen voltak a motorversenyen és bármilyen információval rendelkeznek vagy ott fényképeket, videókat készítettek.

Jelentkezni lehet személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. Telefonon bejelentés tehető a 06-62-562-400-as telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számon, valamint a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!