Reagált a minisztérium: szerintük Brüsszel várja el a napelemes bruttó elszámolás bevezetését, és a témában további egyeztetések várhatók.


Közleményt adott ki az Energiaügyi Minisztérium, miután a napelemesek és a Napelem Szövetség is egy emberként hördült fel Lantos Csaba energiaügyi miniszter Tranzit Fesztiválon tett bejelentésére.

Azaz arra, hogy 2014 januártól nemcsak a 2024 után telepített lakossági napelemeknél szűnik meg az éves szaldóelszámolás lehetősége, hanem a régebbi rendszereket is átteszik havi elszámolásba, ami a netadóhoz mérhető hatalmas pofon a napelemeseknek, és akkor az új telepítőket érintő bruttó elszámolásról még nem is igazán tudni semmit.

– így kezdődik a kedden kiadott közlemény a Telex cikke szerint.

A közleményben a minisztérium azt írja, hogy

Kitértek arra is, hogy a napelemek terjedését számtalan módon támogatták és ösztönözték, ezért is lehet, hogy

Az új háztartási napelemes rendszerekre betáplálási korlátozást rendeltek el 2022 októberében – ennek most zajlik a felülvizsgálata, „az ideiglenes zárolás alól felszabadítható körzetekről szeptemberben várható bejelentés.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!