Balogh József szerint Magyarországon túl sok a napelem, amivel teljesen kiszolgáltattuk a megújuló energiatermelést az időjárásnak. A napelemet telepítőknek pedig egyszerűen senki nem hívta fel a figyelmét a kockázatokra.


Szombaton jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter, hogy 2024. január 1-től a feltelepítéstől számítva tíz éven át havi szaldós elszámolásba kerülnek át azok, akik korábban telepítettek napelemeket, az újonnan csatlakozók esetében pedig bruttó elszámolás lesz majd érvényben.

Mindez azt jelentheti a gyakorlatban, hogy havonta fogják nézni a rendszerből vételezett és az oda betáplált energia mennyiségét, és ezek nettósítása mentén számolnak majd el a hálózat üzemeltetőjével, a tíz év letelte után pedig ezek a napelem-tulajdonosok is átkerülnek a bruttó elszámolási rendszerbe.

A napelemek értelemszerűen nappal és nyáron termelnek több energiát. Az éves elszámolásnak az volt az előnye, hogy a nyáron termelt plusz áramot fel lehetett tölteni az áramszolgáltató rendszerébe, majd télen ugyanannyit el lehetett onnan használni, anélkül, hogy a napelemeseknek ez pénzbe került volna. Fizetni évente egyszer, csak a különbözetért kellett, ha volt.

A havi elszámolásra való áttérés után azonban a télen szükséges plusz áramért a napelemeseknek is fizetniük kell, pont úgy, mint bárki másnak. Vagyis - ha maradnak a jelenlegi tarifák - télen nekik is 37 Ft-ba (rezsicsökkentett ár) vagy 70 Ft-ba (piaci ár) kerül majd egy 1 kWh áram, miközben nyáron mindössze 5 forintért veszik át tőlük a napelemek által megtermelt, fel nem használt villamosenergiát. Ez különösen érzékenyen érintheti azokat, akik télen hőszivattyúval, infrapanelekkel vagy légkondival fűtenek.

Balogh József energiapiaci szakértő szerint az eddigi éves szaldó elszámolás rendkívül kedvező konstrukció volt a napelem-tulajodnosoknak.

- mondja.

Az éves elszámolási rendszer eddigi működése mögött véleménye szerint az állt, hogy ezzel nagyon gyorsan fel lehetett futtatni a napelemparkokat. Ennek köszönhetően 2016 és 2023 között megtízszereződött a napelemek teljesítménye, az összes fotovoltaikus kapacitás idén júliusra már meghaladta az 5 gigawattot.

A szakértő szerint mostanára oda jutottunk, hogy Magyarországon egyszerűen túl sok a napelem. A háztartási méretű napelemes rendszerekből már több mint 200 ezer üzemel, ami azt jelenti, hogy nagyjából a 4 millió magyar háztartás öt százaléka rendelkezik vele.

A statisztikából az is kiderül, hogy több a napelem, mint az összes többi megújuló (geotermikus energia, biomassza, szél, víz stb.) együttvéve, ez pedig Balogh József szerint alapvető probléma.

- véli.

A bejelentett változtatásokat mégsem ezzel indokolta a kormány. Arra hivatkoztak, hogy egy európai uniós irányelv a jelenlegi éves elszámolási rendszert csak 2023. december 31-ig teszi lehetővé.

Balogh József szerint azonban az Uniónak nem a szaldós rendszerrel van problémája, hanem csak azt várják el, hogy a lakossági fogyasztókkal egyenlő módon bánjon az áramszolgáltató.

Néhány napja a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke, Szilágyi László egy Facebook-videóban egyenesen etikátlannal és inkorrektnek nevezte a kormány mostani lépését, mivel szerinte sincs olyan uniós rendelkezés, ami tiltaná azt, hogy megadják az éves szaldós elszámolást azoknak, akiknek már van telepített rendszerük. Az Unió valójában azt írta elő, hogy 2024. január 1 után az új igénylők nem kerülhetnek szaldós elszámolásba. Viszont nem ejtenek szót az addig csatlakozókról.

Korábban a kormány is azt kommunikálta, hogy aki 2022 október 31-ig csatlakozik, szaldó elszámolásban maradhat. Ekkor 117 ezer ember rohamozta meg a napelemtelepítő cégeket. (2022. novembertől ideiglenesen megtiltották, hogy az új napelemesek a hálózathoz csatlakozzanak.)

Szilágyi László szerint a mostani bejelentéssel a kormány visszamenőlegesen lehetetleníti el ezeknek a beruházásoknak a megtérülését.

Balogh József szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A napelembe befektetők figyelmét ugyanis nem hívták fel annak idején a fentihez hasonló szabályozási kockázatokra.

- állítja a szakértő.

Ahogy nem sokat beszéltek arról sem, hogy fog kinézni a bruttó elszámolás, ami azokra vár, akiknél letelik a rendszer telepítése utáni 10 év, vagy akik 2024 január 1-je után telepítik a napelem-rendszerüket.

Ennek a részletszabályairól még ma sem tudni semmit, de a lényegét egy példával érzékeltethetjük. Ha valakinek 13 kWh a fogyasztása egy adott napon, és a napelemrendszere aznap 10 kWh-ot termel, akkor szaldós elszámolásban csak a 3 kwH-nyi különbözetet kell kifizetnie. Bruttó elszámolásban viszont az lesz a kérdés, mennyit fogyaszt el a háztartás a 10 kWh megtermelt áramból a megtermelés pillanatában. Amit nem fogyaszt el (mert például a család épp nincs otthon), azt a szolgáltató kWh-ként 5 forintért megveszi majd. Ugyanakkor a hálózatból lehívott mennyiséget (például az esti áramfogyasztást) teljes egészében kiszámlázza, méghozzá a 37 Ft-os (vagy 70 Ft-os) áron.

Ebben az esetben nagy szerephez juthatnak az akkumulátorok, amelyek eltárolják a nappal megtermelt energiát estére. Egy ilyen rendszer kiépítése viszont több millió forint is lehet, ami további megtérülési kérdéseket vethet fel.

Balogh József szerint egyébként

Véleménye szerint ezzel ugyanis könnyedén megszabadulhatnának öt százaléknyi lakossági fogyasztótól, amellyel jelentősen tudná csökkenteni a kormányzat a rezsicsökkentés költségeit.

A havi szaldó elszámolással egyidőben azt is bejelentette Lantos Csaba, hogy szeptemberben nyilvánosságra hozzák, hogy hol lehet majd újra Magyarországon napelemet csatlakoztatni a hálózatra, vagyis megszüntetik a tavaly ősszel bevezetett általános moratóriumot. Az intézkedés bevezetését akkor az ellátásbiztonság fenntartásával indokolta a kabinet, így a napelemeket november 1. után üzembe helyezők kizárólag saját fogyasztásra termelhettek villamos energiát. A miniszter bejelentése szerint a hálózatot azóta több helyen is fejlesztették, így ezeken a területeken újraindulhat majd a visszatermelés.

Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben mekkora lesz erre a kereslet, ennyire bizonytalan megtérülésnél ki mer belevágni a telepítésbe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!