Andrea pert indított az ügyben, de nem járt sikerrel: a bíróság ítélete lényegében az, hogy az anyuka bukta az otthonára spórolt milliókat.


Elképesztő történetről számolt be a Blikk: egy terhes kismamát az utcára tettek a veresegyházi lakóparkból, pedig ő rendesen fizette a törlesztőrészleteket.

Mégpedig azért, mert a beruházó céget felszámolták, az építkezést finanszírozó másik társaság az érvényes szerződés ellenére a teljes, 16,5 millió Ft vételáron felül további 10 milliót követelt az anyukától.

Andrea ugyan 2017-ben kötött szerződést, 2018-ban be is költözött, de 2021-ben már sokkal magasabbak az ingatlanárak, vagyis fizetnie kell pluszban.

Ezek után Andrea nem tudott több hitelt felvenni, ezért kitették az otthonából. Pert indított, de nem járt sikerrel.

- mondta el a kálváriáját a Blikknek Andrea.

Andrea szerint minden ügyvéd, szakjogász azt mondta, hogy neki van igaza, a pert biztosan megnyeri, de nem így történt. A bíróság ítélete lényegében az, hogy Andrea bukta az otthonára spórolt 3,5 millió forintot.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!