Tegnap délután a Reformátorok terén lévő játszótéren töltöttük az időt 3 kislányommal, de onnan sajnos már mentő vitt el bennünket. Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy nagyon veszélyesek az ott levő csúszdák! Aki még nem próbálta ki, ne is tegye! Kislányom mire leért az egyik csúszdán, egy 4-5 cm hosszú, 1,5 cm széles nyílás tátongott a homlokán, egészen a koponyájáig hatolt a mélysége. Szóval nem egy felületi sérülésről van szó.


Ezt írta hétfőn egy anyuka a Budapest XVI. kerületében lakók egyik Facebook-csoportjában. A bejegyzésben azokról a csúszdákról van szó, amelyeket az önkormányzati választások előtt két nappal adott át a kerület polgármestere egy miniszternek és a körzet fideszes parlamenti képviselőjének jelenlétében. A játékok már aznap sok sérülést okoztak a gyerekeknek, másnap lábtörés, kificamodott térd, kitört fog volt az eredmény. Ez kellett ahhoz, hogy a második nap délutánján az önkormányzat lezárasson kettőt a három csúszdából, majd a harmadikkal pár napra rá tette ugyanezt. Aztán állítólag a csúszdákat kijavították. Október végén mégis újabb sérüléseket okoztak a csúszdák. Pedig a polgármester, Kovács Péter az első komolyabb balesetek után is azt mondta:

Nagyon jól sikerült a beruházás. … Természetesen minden TÜV-, meg minden papírja megvan, az átvételnél is minden rendben volt.

Ám ahogyan jobb lett az idő az idén, és a gyerekek elkezdték ismét intenzívebben használni a csúszdákat, újra baleset történt.

Az idézett fenti Fb-bejegyzés írója felemlegeti:

Hallottuk, hogy volt korábban már több baleset is ott, ennek ellenére még mindig ott állnak a csúszdák és még mindig balesetveszélyesek. Állítólag kijavították a hibákat, úgy gondoltuk most már el lehet menni, de sajnos még most sem biztonságosak.

Az önkormányzat nem aktivizálódik

Két szülő is azt említette lapunknak, hogy ők a gyerekeiket ért sérülések után próbálták tisztázni a dolgot az önkormányzattal, de falakba ütköztek: elmondásuk szerint sokáig az önkormányzat azon az állásponton volt, hogy minden rendben van. Ám a napokban, több levélváltás után az önkormányzat azt jelezte, nyitott lenne egy találkozóra - ezt egy harmadik szülő említette. A mostani sérülést szenvedett lány anyja is azt írja, azonnal panaszt tesznek a polgármesteri hivatalban.

A máig megoldatlan ügyre rákérdezett a kerület egyik ellenzéki képviselője, a momentumos Hollai Gábor is. Az átadás előtti próbaüzemet feszegette Hollai, kérdésére az intézményfejlesztési iroda vezetője pedig most azt állította, hogy a játszótéri játékokat kipróbálták. Egy másik ellenzéki képviselő, Vajda Zoltán pedig azt emlegeti fel, hogy miután kiderült októberben, hogy baj van a csúszdákkal, ő javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az átépítés legyen alapos, és egy külső cég vizsgálja meg a csúszdák biztonságát, hogy további sérülések már ne történhessenek. Ezeket az előterjesztéseit azonban, idézi fel Vajda, a fideszesek nem támogatták.

A rendőrség négy hónapja nem bukkan rá a felelősre

A rendőrség ugyan októberben nyomozást indított, de eddig nincs arról hír, hogy találtak volna felelőst. Egy hónappal ezelőtt rákérdeztünk a rendőrségnél, akkor azt írták, hogy még mindig ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt, de gyanúsítottat nem hallgattak ki. Beszereztek iratokat, dokumentumokat, és szakértők bevonásával vizsgálják az ügyet.

Kiemelt kép: A 2019. október 13-i önkormányzati választás előtt két nappal átadott, balesetveszélyes csúszdák a Reformátorok terén Budapesten a XVI. kerületben. Fotó: Sopronyi Gyula/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!