A Debreceni Ítélőtábla elnöke soronkívüliséget rendelt el a borsodnádasdi gyilkosság ügyében, aminek első fokon hozott ítélete hatalmas közfelháborodást váltott ki - tudta meg a Blikk.

Ez azt jelenti, hogy

a bíróságon az adott büntetőper kikerül a normális ügymenetből, és a végzéstől számítva bármikor kitűzhetik a másodfokú tárgyalás időpontját. Azaz, a 17 évesen megölt Csenge gyilkosát bármikor újra bíróság elé állíthatják.

Dr. Balla Lajos azzal indokolta a döntést, hogy a gyors elbíráláshoz kiemelkedően fontos társadalmi, igazságügyi, illetőleg közérdek fűződik - írja a lap.

A Blikk által megkeresett ügyvédek nem is emlékeznek arra, hogy lett volna példa hasonló döntésre. Az áldozat családjának ügyvédjét is megdöbbentette ez, mint mondta, több évtizedes praxisa alatt ilyet még egyik ügyében sem tapasztalt.

hirdetés

"Nagyon örülök a mostani döntésnek, és úgy érzem, érdemes volt verni az asztalt és erélyesen hangot adni nemtetszésünknek az elsőfokú ítélettel kapcsolatban. Nagyon remélem, most már igazságos ítélet születik, és az elkövetőt szándékos emberölésben mondják ki bűnösnek"

- mondta dr. Lichy József.

Mint arról mi is beszámoltunk, 2017 szeptemberében egy fiatal férfi vízgyűjtő aknába dobott és sorsára hagyott egy 17 éves lányt, aki ezután meghalt.

Miután a férfit a gyilkosság napján többen is látták a lánnyal, ráterelődött a gyanú. A rendőrök elfogták, ő beismerte tettét, és elmondta azt is a helyszínen, hogyan okozta a 17 évest lány halálát. Az ügyészség akkor fegyházbüntetést kért és mellékbüntetésként közügyektől való eltiltást.

A bíróság 4 évre ítélte a gyilkossággal vádolt B. Rolandot. Mivel szerintük a bántalmazás nem bizonyítható, és nem szándékos, hanem gondatlanságból emberölést állapítottak meg, az előzetesben töltött évek miatt szabadon engedték a férfit.

Az ítélethirdetésen részt vett a meggyilkolt Csenge édesanyja, aki összeomlott, amikor meghallotta a bírónő döntését.

Az áldozat édesanyja most megkönnyebbült, hogy még nem ért véget az ügy.

"Amióta a kislányomat elveszítettem, ez az első jó hír, ami ért. Megnyugodtam, hogy nemcsak mi, akik szerettük Csengét, gondoljuk úgy, hogy felháborító ítélet született, hanem a ítélőtábla elnöke is úgy érzi, soron kívül cselekednie kell. Az biztos, hogy én ott leszek Debrecenben a tárgyaláson, ahogy az összes eddigi ülésen. Tudom, hogy a drágaságomat már semmi nem hozza vissza, de nagy megnyugvás lenne, ha a gyilkosa börtönben ülne és nem szabadon kóricálna. Aki egy ártatlan lány életét elvette, annak nem jár második esély"

- nyilatkozta a lapnak.

A Blikk azt is írja, hogy az ügyben eljáró ügyészség helyszíni tárgyalás megtartását indítványozta a bíróságnak. Az ügyészség szerint szándékos emberölés miatt kellett volna elítélni Csenge gyilkosát. Ha ez másodfokon megtörténik, akár életfogytiglant is kaphat a férfi.


hirdetés