Elhalasztották az OSC és a Szeged szombaton 19 órára kiírt összecsapását a férfi vízilabda ob I nyitófordulójából.


❌ # ❌

Kedves Szurkolóink, kedves Érdeklődők!
A mai OBI-es mérkőzésünk ELHALASZTVA!

Közzétette: OSC Waterpolo - 2020. augusztus 29., szombat

A vlv.hu szaklap kiemelte, a fővárosi klub nem indokolta a döntést, a férfi válogatott közösségi oldala viszont több forrásból is úgy értesült, hogy a hazai csapatban több játékos is egészségi problémákat jelzett.

Ugyan az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki koronavírus-fertőzöttséget, az időközben levett minták elemzése még tart.

Az első fordulóból három mérkőzést már korábban elhalasztottak a koronavírus miatt, szombat délelőtt pedig a Szolnoki Dózsa és a Kaposvári VK összecsapását illetően is ez a döntés született, mert a Tisza-partiak egyik játékosának tesztje pozitív lett. Időközben megérkeztek a szolnokiak második vizsgálatának eredményei és kiderült, hogy az első mintavételnél pozitívnak bizonyult játékos mellett egy másik vízilabdázónál is fertőzöttséget mutatott ki a teszt.

Kiemelt kép: Andrea Staccioli/LightRocket via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!