Csütörtökön nem rendezik meg a Kanada-Olaszország férfi vízilabda-mérkőzést vizes világbajnokságon. Ugyan a FINA nem indokolta meg a döntést, az olasz szövetség honlapja szerint a kanadai válogatottnál koronavírus ütötte fel a fejét.

Kapcsolódó

Kemény Dénes: Addig tudunk tenni azért, hogy valami maradjon utánunk, ameddig élünk

A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes interjúnkban beszélt edzői korszakának sikereiről és nehézségeiről, a szívében örökké élő Benedek Tiborról, és arról is, hogy mit jelent számára, amikor egy erdei séta során megpillant egy szarvasborjút vagy egy csíkos vadmalacot.

Minden résztvevő egészsége a prioritásunk, ez határozza meg a döntésünket, hogy a mérkőzést lejátsszák-e

- írta a nemzetközi szövetség.

Az olasz szövetség honlapja szerint három észak-amerikai játékos pozitív tesztet produkált, de mindannyian tünetmentesek és karanténban vannak.

Alessandro Campagna válogatottja délután Bükön edzett, a mérkőzés időpontjában pedig Sopronban taktikai értekezlet tart és egymás közötti meccset vív.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!