Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében - írja a Magyar Nemzet.


A lap úgy tudja, hogy a kormány év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik, mert álláspontja szerint a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.

A 2020-as minimálbérek pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki.

A lap számításai szerint a minimálbér bruttó 161 ezer forintra, míg a középfokú végzettséghez kötött, a kötelező legkisebb keresetűek érdemi többségét adó bérminimum bruttó 210,6 ezer forintra nőhet.

Hiába teljesített a vártnál jobban a magyar gazdaság, a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek megerősítette, nem kívánnak új alkut kötni a szakszervezetekkel, mert a szakértői előrejelzések világgazdasági szinten a növekedés visszaesésével számolnak, és ennek hatására a magyar gazdaság növekedése jövőre négy százalék körüli szintre mérséklődhet az idei évre várható 4,8-5 százalékról.

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!